Mondd meg, mit olvasol, és megmondom, ki vagy.
Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt.
Az erkölcsös ember csupán annyiban kelt rokonszenvet és szeretetet, amennyiben vágyakozást észlelnek rajta; ez egyszerre fejez ki birtoklást és kívánságot, gyöngéd szív birtoklását és azt a kívánságot, hogy hasonlóra leljünk valaki másban; amazzal vonzunk, emezzel átadjuk magunkat.
Majdnem mindenkinek megvan a maga Pandora-szelencéje, titkos bánata és gyötrelme, amit nem oszt meg senkivel.
Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.
Az ember mindig azt hiszi, hogy nagyszerű, csodálatos és gyönyörű dolgok rejtőznek az előtte álló években. Egészen biztos benne, hogy elérheti a hegy csúcsát, és egészen biztos benne, hogy mindig valóra válnak az álmai.
Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak.
Ha az embert vadállatnak nevezzük, tulajdonképpen ez az állatokra nézve sértő.
A női divat után olyan férfiak érdeklődnek, akik nem szeretik a nőket. Azok a férfiak, akik szeretik a nőket, észre sem veszik a ruhájukat.
Soha nem lehetsz azért ismert, amiért szeretnéd, hogy ismerjenek. Az emberek azért fognak ismerni, ami miatt ők akarnak ismerni.
A hangos ima általában nem Istennek szól, hanem a templom közönségének.
Senki sem szereti a hibátlan embereket. „Úgy tapasztalom, hogy azoknak az embereknek, akiknek semmiféle rossz tulajdonságuk nincsen, jó tulajdonságuk is átkozottul kevés szokott lenni.” – mondta Abraham Lincoln.
A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.
Az volna a legnagyobb üzlet, ha embereket vásárolnék annyiért, amennyit érnek, és eladhatnám őket annyiért, amennyire tartják magukat.
Biológiai szempontból az ember csupán az emberszabású majmok egyike, akit csak a saját magunk iránti szentimentális érzelmek miatt szoktunk valamiféle egészen különálló és különleges lénynek tekinteni.
Várni, az nehéz. A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat.
Egyszer interjút csinált velem egy riporter. Egy nagyon törékeny, fehér úriember. Egy gyenge fickó. És amikor bejött hozzám, akkor néhány bunyós srác az edzőteremből elkezdte ugratni, csúfneveket kiabáltak neki meg minden. És amikor elkezdtük az interjút – különben nagyon jó interjú volt –, akkor leállítottam a srácokat, hogy hagyják abba a szívatást. Muzulmán ünnep volt, Ramadán, szóval muzulmán ruhában voltam, nálam volt a Korán. És szóltam, hogy hagyjátok már békén ezt a fickót. Ő is ember, megérdemli a tiszteletet. És az interjú után, úgy két héttel később, amikor vége volt a Ramadánnak, azt mondja a barátom: „Mike, itt vagyok az edzőteremben, az FBI beszélni akar veled”. Odamentem, hogy beszéljek velük, ők meg három háztömbnyi körzetben lezártak mindent. Szóval odamentem, és azt mondtam: „Tessék, uraim”, erre mutattak egy képet arról a riporterről. Kérdezték, hogy ismerem-e ezt az embert. Mondtam, igen, csinált velem egy interjút két héttel ezelőtt. De ha valami rosszat csináltam, egy kicsit durva voltam, vagy megbántottam, akkor nagyon sajnálom. Erre azt mondja a nyomozó: „Nem, Mike. A srác bírta magát. Azzal a 15 emberrel volt baja, akire rálőtt, azzal a kilenccel, akit megölt.” Sorozatgyilkos volt a fickó.