Sok mindent nagyon komolyan kell venni, de akiben nincs egy kis önirónia, aki nem képes nevetve beszélni, azt nem tudom komolyan venni.
Emberismeret idézetek
Tiszteld azokat, akik utálnak. Ők tuti, hogy többre tartanak téged önmaguknál.
Tudod mi ijeszti meg az embereket? A siker. De ha nem lépsz semerre és nem haladsz felfelé a ranglétrán, akkor mindenki szeret, mert nem számítasz konkurenciának.
Az emberek olyanok, hogy csupa irigységből, gonoszságból kikoholnak rendszerint minden hírt, hazugságot, mely szájról szájra geometriai progresszióban terjed és közhitet talál.
Az okos és becsületes embereket pénzzel, az ostobákat és aljasokat rangokkal, állásokkal lehet ambicionálni.
Szerintem az embernek az a végső célja, hogy kifejezze önmagát, kifejezze oly teljesen, amennyire csak szándékainak megfelelően lehetséges. Keresheti ezt akár a Teremtőhöz, akár a Természethez fűző harmóniában és egyesülésben, de a cél csak akkor jó, ha az egyéniségnek leginkább megfelelő hosszú és rövid távú törekvések, a magvető igyekvő fáradtsága és az arató öröme kiegyensúlyozódnak benne.
Az emberek hibái mindig megfelelnek annak a körnek, amelybe tartoznak.
Csupán a legbölcsebb és a legostobább ember nem tud megváltozni.
Ami a bölcs szeme előtt áll: a kötelesség; ami a közönséges ember szeme előtt áll: a haszon.
Éppen olyan vagyok, mint bárki más. Ha megvágom magam, vérzek. És nagyon könnyen zavarba jövök.
A tagadás a legkiszámíthatóbb emberi reakció.
Nem az a kérdés, hogy mit akarunk megtudni az emberekről. A kérdés az, hogy mit akarnak az emberek elmondani magukról.
Az emberi társadalomban apró érdekekért vajmi gyakran föláldozzák jótevőiket azok, akik a cserbenhagyott jóságából éltek.
A fölnőttek (…) szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: „Milyen a hangja?” „Mik a kedves játékai?” „Szokott-e lepkét gyűjteni?” Ehelyett azt tudakolják: „Hány éves?” „Hány testvére van?” „Hány kiló?” „Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.
Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelről láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem.
Az első kézenfekvő feltételezésünk az, hogy az emberek úgy viselkednek, mint mi magunk. De ez nem igaz. Még ha úgy akarnánk is viselkedni, nem feltétlenül adott számukra minden olyan feltétel és információ, amelyek a mi fejünkben megvannak. Szóval, ha tudok bizonyos dolgokat, hiába beszélgetek a hasonmásommal, ha csak a fele információt adom át, akkor nem juthat ugyanarra a következtetésre. Változtatni kell a hozzáálláson és feltenni a kérdést: hogyan hangzik mindez az ő számára, az ő ismereteivel?
