Az élet egy játszma, és hogy az illetőnek az a képessége, hogy játszmát játsszon, a szabadság és a korlátok elviseléséből áll, továbbá a célok mélyebb megértéséből, valamint a részvétellel kapcsolatos döntési szabadságból.
Amíg nem tudsz elég hosszú ideig nyugton ülni, hogy eltöprengj a kérdésen, van-e az életnek értelme, addig nem igazán találod meg a választ sem.
Igyekszem mindig előre tekinteni. Tudom, hogy nem könnyű, de az életben semmi sem könnyű. Különben nem sírnánk, amikor születünk.
Minek komolyan venni az életet, ha az élet egy képzelt kaland, amiből sosem kerülünk ki élve?
Az edzéshez, a gyakorláshoz közelíthetsz módszeresen, de az élethez soha. Az élet egy folyamat, nem pedig egy cél; eszköz, nem végcél; állandó mozgás, nem pedig kialakult minta.
Az élet egysége olyan igazság, amelyet csak akkor tudunk teljességgel felfogni, ha örökre felhagyunk azzal, hogy önmagunkra mint különálló valamire gondolunk, akinek a sorsa elkülönül a nagy egésztől.
Az élet folyamatos kapcsolódás, szóval ki a csigaházból, és kapcsolódj közvetlenül ahhoz, amit mondanak. Ne gyárts elméleteket, hogy „ez itt ez”, „az meg az”. Kezdd el megtanulni, hogyan vizsgálj mindent saját magad!
Az élet a tanár, és te az állandó tanulás állapotában vagy.
Az élet a legnagyobb csoda. Száznál valamivel több kémiai elem úgy rendeződött össze, hogy a majdnem semmi életre kelt: megmozdult, válaszolt, megsokszorozta önmagát. Hogy ki vagy mi volt a rendező, nem tudjuk. Az egyik hisz az anyagi világ felsőbb elrendezettségében, az isteni akaratban, a másik pedig ezzel szemben a véletlen teremtő valóságában. Az élet alig magyarázható csoda, így okszerű, hogy a csoda mögött is csodát keressünk. Minden kultúra megtalálta saját Istenét az élet, a rend végső forrásaként. Az élet teremti az Istent, vagy az Isten teremti az életet? A kérdés válasz nélkül is a létező világ, más életének elfogadásában, a szeretetben nyer evilági, végül praktikus értelmet.
A pillanatra születtünk. Mindnyájan minden pillanatra születtünk, amivel találkozunk. Akár a pillanat teremt bennünket, akár mi a pillanatot. Akár tehetetlenek vagyunk benne, akár uraljuk, a ragadozó vagy az áldozat, arra a pillanatra születtünk.
Két bölcsesség, amit gyakran az élet általános szabályainak tekintenek. Mindkettőnél van kiskapu. Az emberek néha nem akarják azt csinálni, ami te. És ami az egyik embernek étvágy, az a másiknak gyomorrontás.
Azokat a problémákat, amelyekkel ma szembenézünk, az élet visszapillantó tükrében előbb-utóbb áldásnak látjuk.
Hiszem, hogy minden, amit az életben csinálunk, egy terv része. A terv néha úgy alakul, ahogy kell, néha pedig nem. Ez is a terv része.
Az életet mindig úgy fogtam fel, mint utazást és nem mint nyugvópontot, amelynél megállunk. Minden mozgásban van és maga az élet is szakadatlanul mozog.
Végső élettapasztalatunk percről percre, napról napra alakul ki. Minden egyes cselekedetünk saját történetünket gyarapítja, mind vezet valahova, remélhetőleg valamiféle varázslatos kiteljesedéshez.
Az élet úgy teljes, ha tovább menetelünk akkor is, amikor fáradtak, gyengék és ijedtek vagyunk; s amikor harcostársainkban – a testvéreinkben, a családunkban, a barátainkban, akik végig támogattak minket és velünk küzdöttek, bármilyen homályosnak és őrültnek tűnt is a célunk – igaz szövetségesekre lelünk.
Az élet csak akkor ajándékoz meg minket bölcsességgel és értelemmel, ha herkulesi erővel dolgozunk valami magasabb célért, s a verejtékünkkel – sőt esetenként a könnyeinkkel – fizettünk meg érte.