Ha semmi nem megy többé,
akkor angyal leszek – csak neked.
Minden sötét éjszakán megjelenek előtted,
s aztán elrepülünk, messze innen,
és soha többé nem válunk el.
Ha lenne még egy életem,
és újra kezdeném,
másként lenne minden,
igen,
a napjaim veled élném.
Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok, és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Veled akarom a múltat elfeledni,
Az életen csak nevetni,
Mert te megtanítottál szeretni.
Várod azt, hogy megérintselek.
Mert remegni vágysz,
És ellentmondani,
De a tested szerelmet készül vallani.
Én vagyok én,
Ha csendre vágysz, az vagyok én,
Az leszek melletted,
Belopódzok halkan a szívedhez.
Átküzdöm magam minden akadályon,
míg az ajtó mögé nem érek.
Legyőzöm, ami szembeszáll velünk,
és akkor végre eljutok hozzád.
Még engedem, hogy ár sodorja, szél kavarja életem, ameddig jó nekem,
De azt hiszem, most van itt a perc, hogy fogd a két kezem, az kell nekem,
Mert ha itt vagy velem, a szívem megpihen.
Körkörös repülés, vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss!
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz, én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, ha érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.
Lehetnél másé talán vagy mindenkié
Az enyém biztosan nem vagy.
De ha az öledbe bújok, nem érdekel,
Az sem, hogy volt-e tegnap.
És ha tegnap volt is, voltál-e benne Te
Vagy voltam-e én?
Nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság
A világ legvégén.
Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet, elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg néha még rám vársz,
Egy mozdulatban egyszer majd
Újra megtalálsz.
Én áldom a sorsom
Minden áldott percben,
Hogy rám bízott téged,
És rád bízott engem.
Bizalmat csak egyszer
Adok, és csak egyszer
Kapok, mégsem kell félnünk, érzem, mert
A közöttünk gyúlt szikra
Hatalmas tűz mára,
Gyönyörben és mélyben hűség védett vára.
Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább. Bárcsak megállíthatnám!
Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem,
Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem.
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz, újra itt leszel, és többé nem engedlek el.
A szél tovafújja az összes lábnyomot,
És nem marad semmi, csak fullasztó homok.
Az édes évek is így múlhatnak el,
Ó, ezt ne feledd el!
Olyan magasan vagyok, hogy hallom a mennyországot.
De a mennyország nem hall engem.
Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap,
A gyűlölet végre a múltra marad,
És a fák, a vizek, és a tétova szél,
S a néma hegyoldal is újra beszél.