Kevesen mentek el Mike Tyson Tervor Berbick-kel szembeni második menetes megsemmisítő győzelme mellett anélkül, hogy azt éreznék, hogy egy meghatározó epizódot láttak a boksztörténelemből. Az összecsapás mellett, amelyre mindenki emlékezni fog, ha nem is a küzdelemre magára, mert az nem is létezett, hanem a pillanat történelmi jelentőségére. Mint ahogy Dempsey könyörtelen pusztítása Willard ellen, Louis győzelme Braddockkal szemben és Marciano hátrányból történő visszakapaszkodása Walcott ellen, úgy Tyson kiütéses győzelme is új érát indított el – a Tyson-érát. Kevesen mentek el a Las Vegas Hilton Centerből is anélkül, hogy azt éreznék, hogy egy kivégzésnek voltak a szemtanúi. Tyson egy mészáros sebészi pontosságával rendezte el Berbicket. Olyan hevességgel pusztított a kihívó, hogy az egyetlen kérdés, amely kiült az ajkakra, ez volt: ‘Le tudja valaki győzni ezt az embert?
Van valami képregényszerű minősége Tyson mérkőzéseinek. Amikor megüti az ellenfeleit, ők nem összerogynak vagy a ringpadlóra vágódnak. Végigrepülnek a szorítón, és gyakran pattognak a földön vagy a köteleken, mielőtt a vászonra omlanak. Egy kicsit olyan, mintha azt látnánk, ahogy Popeye csépeli Brutust, vagy Batman náspángolja a Pingvint. Az erőszak intenzitása annyira eltúlzott, hogy már-már szürreálisnak tetszik.
Amikor az amatőrök között verekedtem, nem tudtam elképzelni, hogy a hivatásosak miként bírnak 15 menetet. A profik között pedig azon csodálkoztam, hogyan fáradhatnak el az amatőrök három menet alatt.
Nem számolom a felüléseket, én csak akkor kezdem el számolni, amikor már fáj, amikor már nem bírom tovább, (…) mert ez az, ami igazán számít. Ez tesz téged bajnokká.
Az ökölvívásban van egy mondás: az idősödő, korosodó ökölvívót először a reflexei, utána a kondíciója és az ereje, legvégén a barátai hagyják cserben.
Én már gyermekként azt tapasztaltam, hogy aki egyszer megszerette az ökölvívást, azt szinte magába szippantja ez a közeg. Ennek a közösségnek pedig jellemformáló ereje van. Erre kiváló példa, hogy mindig van pár srác, aki először azért jön le a terembe, hogy megtanuljon verekedni, vagy hogy felvágjon vele a barátai, a barátnője előtt. Mindez hamar megváltozik, és elkezdi megérteni az ökölvívás szépségét és lényegét.
Minden megtanulható mesterség közül az ökövívás az, amelyben a képzett szakember a legélesebben különbözik a kontártól. Más területeken a lelkes amatőrnek meglehet a reménye arra, hogy sikeresen mérkőzhet meg azzal, akinek szakmája az, ami neki csak kedvtelés – de nem így az ökölvívásban.
A nehézsúlyban minden pillanatban maximálisan koncentrálni kell. Egyetlen egy ütés mindent eldönthet. Egy kiütéses győzelem mindig a legegyértelműbb eredmény. Akkor nem marad sem a nézőkben, sem a pontozókban egy kérdés sem tisztázatlanul.
Minden összecsapás nehéz. Minden felkészülésem úgy zajlik, mintha az eddigi legnehezebb feladatra várnék. Csak a meccs után tudom azonban megállapítani, hogy valóban nehéz volt-e.
A bokszolók ma alig verekednek, nincsenek nagy ütések. Tudod, ha egy nehézsúlyú uralja a mérkőzést, akkor ki is kell ütnie az ellenfelét. Elvégre a bokszolóknak szórakoztatniuk is kell, ha nem mutatunk valami érdekeset, akkor senkit nem érdekel az egész.
Szégyen, hogy mindenki a Klitschkók ellen akar bokszolni, de amikor ott állnak velük szemben a szorítóban, akkor vagy tele van a gatyájuk, vagy rosszul készültek fel.
Ha a mai nehézsúlyú mezőnyt nézem, akkor egyrészt hihetetlenül elégedett vagyok, mivel az emberek tudják, hogy én voltam az utolsó igazi világbajnok. Másrészt azonban szomorú is vagyok a nagy űr miatt, amit hátrahagytam.
Az utolsó komoly kihívásom Mike Tyson volt. Amikor a nyolcadik menetben végeztem vele, akkor már nem maradt semmi, amit bizonyítanom kellett volna. Az ellene való meccs egyszerűen muszáj volt. Ha nem tettem volna meg, akkor az emberek állandóan ezzel jönnének, hogy: igen, Lennox nagyon jó volt, de sosem verte meg Mike Tysont.
A boksz volt az életem, és ma is az. Minden pillanatát élveztem.
Minden bunyós csökönyös, így vagy úgy. Egy részük mindig azt hiszi jobban tudnak valamit nálad. Az az igazság, még ha tévednek is, és még ha pont az a valami is lesz a vesztük, ha ki tudod verni belőlük ezt a hitet, akkor nem is bunyósok.
A test tudja, amit a bunyós nem. Megvédi magát. A nyak csak egy pontig fordul, ha egy picit tovább fordítod, a test azt mondja: „Hé, innen átveszem én, mert látom nem tudod mit csinálsz.”
Egyesek szerint a legfontosabb, hogy a bunyósnak legyen szíve.
Ha van a boksznak varázsa, az a harc varázsa, amelyet akkor is vívsz, ha nincs erőd, ha törik a borda, reped a vese, szakad a retina. Annak a varázsa, hogy mindent felteszel egy álomra, amit csak te látsz!