A nehézsúlyban minden pillanatban maximálisan koncentrálni kell. Egyetlen egy ütés mindent eldönthet. Egy kiütéses győzelem mindig a legegyértelműbb eredmény. Akkor nem marad sem a nézőkben, sem a pontozókban egy kérdés sem tisztázatlanul.
Az utolsó komoly kihívásom Mike Tyson volt. Amikor a nyolcadik menetben végeztem vele, akkor már nem maradt semmi, amit bizonyítanom kellett volna. Az ellene való meccs egyszerűen muszáj volt. Ha nem tettem volna meg, akkor az emberek állandóan ezzel jönnének, hogy: igen, Lennox nagyon jó volt, de sosem verte meg Mike Tysont.
Aki arra gondol vagy azon aggódik, hogy meg fogják ütni, annak nem lesz jó az érzékelése. Tényleg meg fogják ütni. A legfontosabb, hogy amikor megütnek, izgatott leszel. Amikor megütnek, olyankor kell a legnyugodtabbnak lenned. A legnyogodtabbnak. Egy profi bunyósnak meg kell tanulni, hogy hogyan üssön úgy, hogy őt ne üssék meg, ugyanakkor izgalmas legyen, amit csinál. Erről szól a profi boksz. Okosnak, eszesnek kell lenned és el kell kerülnöd az ütéseket. Ha képes vagy erre, akkor harcos vagy.
Az ökölvívás az erőszak elkerülésének művészete. Levezeti a felesleges energiákat…fegyelemre nevel…és a szabályok egészséges tiszteletére tanít.
Közismert dolog, hogy sok jó és tapasztalt bokszoló gyengéd és barátságos ember… Az agresszivitásuk a ringre korlátozódik. És még a ringben is veszélyes túl sok haragot megengedni. Élénkítő lehet, de sok energiát rabol el. Nem praktikus tartósan dühösnek lenni.
Tanultam néhány dolgot… az ökölvívók testvériségéről. Az okok, amikből az ember megérti ezt a brutális és gyakran önpusztító sportot, sokoldalúak, legtöbbször kifejezetten antiszociálisak voltak és a pszichotikusság határát súrolták. A legtöbb harcos, akit ismertem, mélyen megsebzett személyiség volt, akik lehengerlő szükségét érezték annak, hogy másokat szintén megsebezzenek, akkor is, ha közben a saját életükkel játszottak.
A boksz nem sport, hanem lelkiállapot. Felszabadult, önfeledt, férfias játék.
















