A siker legfontosabb tényezője az, ahogy látjuk a dolgokat, azaz a hozzáállásunk.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Sokan szántszándékkal tűznek ki túlzottan nagyratörő vagy a valóságtól elrugaszkodott célt, mert ezzel előre gondoskodnak mentségről kudarc esetén. Aki így jár el, ösztönösen kudarcra tervez, és tulajdonképpen mások megértésére pályázik abban a tudatban, hogy nem fogják „hibáztatni”, ha nem sikerül megvalósítania a lehetetlent.
Hosszú távú cél nélkül valószínűleg erőt vesznek rajtunk a rövid távú kudarcok. Az ok egyszerű. Nem mindenki annyira érdekelt a sikerünkben, mint mi. Időnként úgy érezhetjük, egyesek utunkat állják, szántszándékkal lassítják haladásunkat, de valójában leginkább mi magunk állunk az utunkban. Átmenetileg mások is feltartóztathatnak bennünket – tartósan csak mi magunk
Az egyik nagyvilági üdülőhelyről a másikra röpködő és ott könnyed szórakozás közben erkölcsileg kétes kapcsolatokba bocsátkozó előkelőségek az én szememben korántsem szépek. Az igazán szépek szerintem az élet bármely területén megtalálhatóak, és éppúgy szenvedhetnek gyermekbénulásban, mint teljes vakságban. Közös vonásuk, hogy nem hajlandóak behódolni a kishitűségnek, és ettől sikeresek, boldogak, jól alkalmazkodnak körülményeikhez.
Kétségkívül a legszomorúbb élmények közé tartozik, amikor azt halljuk valakitől: „Bárcsak úgy járnék, futnék, ugranék, énekelnék, táncolnék, gondolkoznék, koncentrálnék, mint X. Y.” Ilyenkor az illető hangja elcsuklik, és nem vitás, hogy a mondanivalója ez: „Ha másvalakinek a képességeivel bírnék, csodákat vihetnék véghez.” A kijózanító igazság azonban az, barátaim, hogy semmire sem mennénk mások képességeivel, ha egyszer a sajátunkat is kihasználatlanul hagyjuk.




