A siker legfontosabb tényezője az, ahogy látjuk a dolgokat, azaz a hozzáállásunk.
Zig Ziglar
1926. nov. 6. - 2012. nov. 28.
amerikai író és motivációs előadó
Jelentős különbség köztünk és a számítógép között, hogy mi megválaszthatjuk elménk programját és programozóit. Ha még nem jutottunk annyira az élet országútján, amennyire szeretnénk, talán rossz programot követünk.
Miközben az élet játékában a csúcsra törekszünk, a siker és a kudarc közötti különbség gyakorta egészen elenyésző.
Sokan szántszándékkal tűznek ki túlzottan nagyratörő vagy a valóságtól elrugaszkodott célt, mert ezzel előre gondoskodnak mentségről kudarc esetén. Aki így jár el, ösztönösen kudarcra tervez, és tulajdonképpen mások megértésére pályázik abban a tudatban, hogy nem fogják „hibáztatni”, ha nem sikerül megvalósítania a lehetetlent.
Hosszú távú cél nélkül valószínűleg erőt vesznek rajtunk a rövid távú kudarcok. Az ok egyszerű. Nem mindenki annyira érdekelt a sikerünkben, mint mi. Időnként úgy érezhetjük, egyesek utunkat állják, szántszándékkal lassítják haladásunkat, de valójában leginkább mi magunk állunk az utunkban. Átmenetileg mások is feltartóztathatnak bennünket – tartósan csak mi magunk
Munkám során gyakran találkozom olyanokkal, akik még nem sikeresek, de vajmi ritkán olyanokkal, akik sohasem tudnának sikert aratni. Melegen ajánlom tehát, hogy e pillanattól higgyük el: helyzetünk – és jövőnk – biztos kezekben van – a sajátunkban!
Az egyik nagyvilági üdülőhelyről a másikra röpködő és ott könnyed szórakozás közben erkölcsileg kétes kapcsolatokba bocsátkozó előkelőségek az én szememben korántsem szépek. Az igazán szépek szerintem az élet bármely területén megtalálhatóak, és éppúgy szenvedhetnek gyermekbénulásban, mint teljes vakságban. Közös vonásuk, hogy nem hajlandóak behódolni a kishitűségnek, és ettől sikeresek, boldogak, jól alkalmazkodnak körülményeikhez.
Az a helyzet, hogy mindannyiunkban ott lappang a sikerhez szükséges képesség. Az élet újra meg újra bebizonyítja, hogy ha felhasználjuk azt, amink van, még több felhasználnivalóhoz jutunk. Ha pedig nem használjuk, akkor elveszítjük.
Kétségkívül a legszomorúbb élmények közé tartozik, amikor azt halljuk valakitől: „Bárcsak úgy járnék, futnék, ugranék, énekelnék, táncolnék, gondolkoznék, koncentrálnék, mint X. Y.” Ilyenkor az illető hangja elcsuklik, és nem vitás, hogy a mondanivalója ez: „Ha másvalakinek a képességeivel bírnék, csodákat vihetnék véghez.” A kijózanító igazság azonban az, barátaim, hogy semmire sem mennénk mások képességeivel, ha egyszer a sajátunkat is kihasználatlanul hagyjuk.
Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert!
Ha egy dühödt pillanatban türelmet tanúsítasz, száznapi bánattól menekülsz meg.
Ha nem látod magadat nyertesként, akkor nem tudsz úgy teljesíteni, mint egy győztes.
Nem azok a legboldogabb emberek, akik mindenből a legjobbat kapják, hanem azok, akik mindenből a legjobbat hozzák ki.
Az igazi öröm abból fakad, ha olyan útra bátorítasz és vezetsz valakit, amely neki való.
A legnagyobb vétség, ha semmit sem teszünk, mert úgy gondoljuk, hogy túl kevés, amit tehetünk.
Ha nem indulunk el, akkor biztosan nem fogunk megérkezni.
Az emberek gyakran mondják, hogy a motiváció nem tart sokáig. Nos, a fürdés sem… Ezért kell naponta megmártózni benne.
Ha megteszed mindazt, amit meg kell tenned, amikor kell, eljön a nap, amikor megteheted mindazt, amit szeretnél, amikor szeretnéd.
Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.
Én olyan optimista vagyok, hogy egy csónakkal elindulnék Moby Dick után, és még tartármártást is vinnék magammal.
