1936. december 1. -
Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Minden az első, mágikus pillanatban kezdődik – szürke álruhában, hétköznapi eseményként lép az életedbe. Később nem is tudod visszaidézni. Hogy ismerkedtetek meg? Rendszerint véletlenül, egy jelentéktelen pillanatban. A sorsunk nem harsonával érkezik, és életünk főszereplői sem úgy, mint az operettek primadonnái: reflektorfényben, zenében, harsogó kórus kíséretében, mely arról dalol, hogy itt van, megérkezett Ő.
A boldogság átsuhan rajtunk, rendszerint akkor, amikor a legkevésbé várjuk, s a megértés fénye is akkor villan föl bennünk, mikor abbahagyjuk az igazság konok, erőszakos üldözését.
A szabad kapcsolatok tartósak. Mint a világot járt vándormadarak, hosszú idő után újra összejönnek, s elmesélik egymásnak, mit láttak.
Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.
A kapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy „majd megnevelem”. Felejtsd el! Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni. Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Egyet tehetsz érte: hogy szereted.
Aki jól szeret, az idővel nem „kijózanodik”, hanem egyre részegebb lesz. Ha láttál már öregeket, akik egy emberöltő után is görcsösen fogják egymás kezét, tudod, miről beszélek. Ritka, de van még ilyen.
Minden jó emberi kapcsolatnak a titka a kölcsönösség, a nyíltság. Ahhoz, hogy te megnyílj előttem, nekem is meg kell nyitnom magam. Olyan nincs, hogy én páncélban járok, és te meztelen vagy.
Nincs árulkodóbb jele egy tönkrement kapcsolatnak, mint a tisztelet hiánya.
Nem mások tesznek boldoggá. Nem ő, te és ők, és nem a pénz, a szerencse és a jólét. Boldog csak akkor lehetsz, ha megszólal a dalod. Lehet, hogy éppen nem történik semmi. Nincs ott senki, egyedül vagy, és mégis érzed. Átéled, hogy: „Most jó!”
Azt, hogy mitől vagy boldog, nem lehet megmondani. Mert nem kell hozzá semmi. Ha valaki válaszolni tud a mitől kérdésére, már nem boldog, csak örül.
A szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.
Egy lényeges dologra felhívom a figyelmedet. Szeretni csak fölfelé lehet. Nem lefelé, csakis fölfelé. Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva – hanem azért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor. Még akkor is, ha nem ilyen – ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket. Ha azt mondod: „olyannak szeretlek, amilyen vagy”, nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mint amilyen vagyok. Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá, minőségileg többnek látod. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanem a szívével lát.
Boldogságod nem csak a külső körülményeid függvénye, hanem megteremtője is! Minden külső ok nélkül is lehetsz derűs, szomorú, sötét időben is, és meglátod: kisüt a napod!
Tudd mindig, a legnehezebb pillanataidban is, hogy az igazi boldogság nagy harcban és küzdelemben születik.
A sors és az élet között az a különbség, hogy az élet csak zajlik veled, jól, rosszul, nem is tudod, hogy miért. De ha a sorsodat fölismered, tudod, hogy mindez miért van, mi az értelme az egésznek.
Ha szeretsz, semmi mást nem kell tenned, mert minden törvényt betartottál. Ha nem szeretsz: egyet sem. Hiába élsz a törvény valamennyi parancsa és előírása szerint, semmit sem ér.
Az ember ott szép, ahol törött. Ott a legemberibb. Ott tudom megszeretni.
A jó irodalom nemcsak az égbe röpít, de ugyanakkor földhöz is csap.
Minden betegségnek rejtett oka van, s ez az ok nemcsak a beteget, hanem a környezetét is érinti.
A valóság csakis gyerekszemmel látható.
