Kathi Béla

Kathi Béla

20 idézet

1979. május 4. - 2025. július 31.

magyar testépítő, erőemelő

A legjobb Kathi Béla idézetek

Gyerekkorom óta sportolok, atletizáltam, aztán kyokushin karatéztam, shotokan karatéztam, és végül 13-14 éves koromban jött ez a testépítő láz. Ez úgy jött létre, hogy engem mindig is vonzottak az erős és izmos emberek, és a tévében láttam ugye Sylvester Stallonét, Arnold Schwarzeneggert, hogy ők milyen izmosak, de én azt hittem, hogy ők így születtek. És egyszer csak egy balatoni nyaraláson a szüleimmel megláttam egy testépítő magazint, a Flex magazint, és akkor ott volt Arnold meg Franco Columbu, és apukámtól kisírtam, hogy vegye meg nekem ezt az újságot. Megvette, és akkor ledöbbentem, hogy „hoppá”, ők csinálták úgymond magukat, és ez elérhető cél mindenki számára – gondoltam én. És akkor az egész nyaralás azzal telt, hogy ezt az újságot kiolvastam olyan 528-szor, és ott kezdődött el, hogy én testépítő legyek, erőemelő legyek. Az, hogy profi testépítő, erőemelő legyek az már az első pillanatban eldőlt, az első edzésen, ugyanis nekem csak ez tetszett, a szélsőséges nagy izomtömeg, meg a szélsőséges nagy erő. Már akkor éreztem, 60 kilósan, hogy nekem nem lesz elég az átlagos fizikum, én profi testépítő akarok lenni, illetve erőemelő, és egyből így kezdtem el az edzéseket, maximális lelkesedéssel és intenzitással, hogy nekem csak egy cél lehet, az, hogy nagyon nagyon jó legyek a sportágamban. De akkor még nem gondoltam, hogy ennyire jó leszek, csak volt egy bizonyos elképzelésem, hogy magyar bajnoknak lenni, akkor kinyomni fekve a 180 kilogrammot, leguggolni a 200 kilogrammal. Ezek tűntek reálisan elérhető célnak, de aztán ahogy teltek az évek meg a hónapok, úgy egyre tágult a periféria és elképzelhetőnek tűntek az egyre nagyobb és nagyobb eredmények.

Kathi Béla

Sport idézetek, Testépítés idézetek

Fiatalon muszáj küzdened a céljaidért, hogy olyan jövőt teremts férfiként magadnak és családodnak, amire vágysz és amire büszke lehetsz. Teljes erőből hajtanod kell, ez a kötelességed! De néha állj meg, még ha nem is vagy a célban, pihenj meg egy kicsit és gondold át miket értél el eddig, mert azokból bizonyosodsz meg , hogy van értelme és eredménye az energiabefekteteseidnek. Ilyenkor ne gondolj az eddigi és jövőbeni hibákra és akadályokra csak fogadd be magadtól a pozitív energiákat. Érezd, hogy nincs határ!

Kathi Béla

Megküzdés idézetek, Motivációs idézetek

Ennyi idő után már azt mondhatom, tudom miken megy keresztül egy BAJNOK TESTÉPĪTŐ. Nem is lehet az open testépítést összehasonlítani más kategóriával, mert itt a fizikai és a mentális határaidat kell éveken át feszegetni. Ez a maximum!

Itt ezek a szavak jutnak eszembe: évek, fanatizmus, szerelem, fájdalom, kín, beszűkültség. Nem lehet túl sok más dolog az agyadban, mert itt mindent bele kell adni.

Ez a legmagasabb fizikai szint, ahova el lehet jutni a sportunkban és csak egy igazi testépítő látja a háta mögött a sok munkát, törekvést, időt amit kérdés nélkül rászánt arra, hogy erre szintre juttassa fizikumát.

“Jaj mit tettem eddig? mennyi energiabefektetésembe került?” Pfff… Egy testépítő bajnok ilyen kérdéseket nem tesz fel magának!!! Máshonnan közelít! Mit tehetek még? Mit facsarhatok még ki? Hol lehet még hibafaktorom? Beleadtam mindent, de mindent?

Lassan közeleg a nap amikor a sok sok húst, amiért megdolgoztál, meg kell mutasd a színpadon!

Minden induló minden másodperce maga a kín már, mert a legjobbat akarja kihozni, mert itt kell megmutatnia mit ér, az akarata és az elméje mennyire tudja legyőzni a teste segélykiáltásait.

Itt most nem kereshetsz kifogást! Ha nem lettél kész csak magad okolhatod! Ne mutogass senkire! Ennyit tudsz és kész, pont. Ennyit érsz. Könyveld el.
Ez a legjobb mérce milyen fából faragtak! Ha megtetted amit kell, akkor viszont légy büszke, mert ha itt kihozod a maxot, akkor az életben is képes leszel bármikor, bárhol!
Már tudod, hogy meg tudod tenni amit kell, amikor kell!

Már tudod, hogy képes vagy rá és ez a legfontosabb, amit megtanulhatsz ebből.

Kathi Béla

Motivációs idézetek edzéshez, Testépítés idézetek

  • Hiszek a kemény munkában. Hiszek abban, hogy egy „erős” ember hatással van az univerzum energiáira.
  • Hiszek abban, hogy ha logikailag nem is lehetséges valami, akkor is elérheted.
  • Hiszek abban is, hogy ha nem teszel meg mindent, az a lelkedben utat tör és kárt okoz benned, aztán kárt okozol másoknak is.

Hiszek abban, hogy fiatalon az életben rizikót kell vállalni.

  • Fejjel kell menni a falnak.
  • Keveset kell aludni.
  • Irreálisan kell gondolkozni.

Ki kell használni azt a csodát ami, akkor bennetek van, mert ha nem teszed, a legnagyobb lehetőséget halasztod el és megbánással fogsz élni.

Aztán keresheted az egyensúlyt, érezheted úgy, hogy minden rendben, de mindig ott fog ba**ogatni, hogy amikor kellett volna, nem tetted meg maxon amit kell.
Szóval hajrá.

Kathi Béla

Carpe diem idézetek, Motivációs idézetek

A versenyszerű testépítés és erőemelés egyáltalán nem az egészség megőrzéséről szól, hanem a testi erő megmutatásáról. Ha valaki a legjobb akar lenni ebben a sportágban, vállalnia kell az ezzel járó veszélyeket. Viszont, ha amatőr szinten, kedvtelésből az edzőteremben edzünk, az a világ legbiztonságosabb sportja.

Kathi Béla

Sport idézetek, Testépítés idézetek

Elgondolkoztam, hogy mi is tesz valójában boldoggá az életemben. Az, hogy több dolgot érek el az üzletben, a napi edzésekkel, vagy az, ha több minőségi időt hagyok magamnak, amit például a családommal tudok tölteni? A másodikra szavaztam.

– mondta 2020-ban, amikor elhatározta, hogy életmódot vált, és teljesen átalakítja mindennapjait.

Kathi Béla

Boldogság idézetek

Scitec Muscle Beach 2025. Életem Muscle Beache. Minden évben ezt érzem, de talán idén még jobban. Volt egy tv-riport, és el is érzékenyültem, amikor beszélnem kellett róla. Hálát érzek a világ felé.

– írta utolsó bejegyzésében Instagram-oldalán.

Kathi Béla

Hála idézetek, Testépítés idézetek

Mikor ma edzeni kezdesz, gondold át, olyan férfi vagy-e, aki szerelmese az igazi testépítésnek? Ha igen a válasz, akkor gondold át férfiként van-e értéke annak ha kitörsz a konfortzónádból és traumatikus kínt okozol a szervezetednek, izmaidnak. Ha igen a válasz, edzés után büszkén nézel a tükörbe és tudod, hogy ez az edzés olyan volt amire csak néhányan képesek. Csak a legnagyobbak és te. Ettől vagy több, hogy te képes vagy ezt elviselni. Sőt. Boldoggá tesz.

Kathi Béla

Motivációs idézetek edzéshez, Testépítés idézetek

Szemináriumokon szokták kérdezni, hogy mennyire tette jobbá az aktív versenyzőket, sportolókat( real bodysok és erősportolók) a sokkal jobb edzőtermi körülmény?

1. A bajnokot nem határozza meg a körülmény.

2. A bajnok személyes felelőssége, hogy mindenből a legjobbat lássa és hozza ki.

3. A jobb terem javít a lehetőségein, többet hoz ki belőle, de csak ha a bajnok bajnok mentalítású, ellenkező esetben kényelmesebbé válhat.

4. Az első 3-ból következik, hogy a bajnok edzését, napjait nem befolyásolja a terembe járó cimbik, szép lányok, kecsegtető hétvégi programok. Ellenkező esetben ő nem bajnok.

5. A bajnok soha nem jön oda a teremtulajhoz, hogy aznap valamiért 2 fokkal hidegebb vagy melegebb van, ha szar neki a zene, vagy ha épp nincs meleg víz. Szarik ezekre.

6. A bajnok nem igazán beszélget sokat senkivel edzésidőben. Nem bunkóságból, egyszerűen fókuszál.

Nem kell bajnok legyen mindenki, ha nem versenyzel nincs jobb feltöltődést adó program, mint egy edzés a haverokkal, kicsit dumcsizni, mozogni egy modern, szuper edzőteremben. Egy jó Gym, akkor is könnyen lejutatt edzeni, ha annyira nincs kedved.

Viszont a bajnokot nem befolyásolhatja ha a városában nincs Cutler Gym szint vagy éppen ott edz millió ember közt. Meg kell oldja bárhogy.

Kathi Béla

Motivációs idézetek edzéshez, Testépítés idézetek

Az utóbbi időben egyre több elismerést kapok, ami konkrétan befolyásolja a munkamorálom, a lelkem. Benzinkúton, boltban, utcán, teremben, bárhol járok mindig van hozzám valakinek egy kedves szava. Mikor kezet fogok veletek, őszinte nagyrabecsülést látok a szemetekben. Az a rengeteg tisztelet és szeretet, amit tőletek kapok, nagyon jól esik és feltölt. Látom bennetek, hogy nem úgy néztek rám, mint például egy celebre, nem az ismertségen van a hangsúly, érzékelem a lelketekből áradó elismerést. A karrieremből fakadó produktumot és hozzáállást szoktátok legtöbbször szóba hozni. Minden ilyen találkozásnál hozzátesztek nekem, hogy több legyek. Mint mindenkinek nekem is vannak, voltak nehéz időszakok, igazságtalanságok, amit nem mindig kezelek, kezeltem jól, sőt volt, hogy el is „buktam” , de csak egy időre. De ez a plusz, amit tőletek kapok, több munkára, keményebb edzésekre, értékesebb dolgokra, jobb apaságra, több produktumra sarkall.

Kathi Béla

Motivációs idézetek

Az konditermi mozgást tartom a társadalom legnagyobb egészségmegőrző faktorának a jövőben, hiszen egyre több ember jár edzeni, ami nagy öröm számomra. Ajánlom mindenkinek, mert például negyvenéves korban már nagyon látszik két férfin a különbség azok között, akik nem sportolnak, vagy akik mozognak. Óriási különbség van a kinézetükben, a kisugárzásukban, a fizikumukban és ami a leglényegesebb, az egészségükben is. Ötven- hatvanévesen pedig még nagyobb ez a különbség.

Kathi Béla

Egészség idézetek, Sport idézetek

A bodybuilding-pódiumot, az erőemelő- és erősember-viadalokat – amelyek engem Kathi Bélává tettek –, csak azoknak ajánlom, akik szerelmesei a sportnak, és nem teszik fel magukban azt a kérdést, hogy megéri-e?

Kathi Béla

Testépítés idézetek

Kapcsolódó személyek és kategóriák:

Kathi Béla idézetek – erő, kitartás és motiváció a testépítés világából

Kathi Béla magyar testépítő, többszörös bajnok és elismert edző, aki a hazai és nemzetközi sportélet egyik meghatározó alakja volt.

Pályafutása során számos rangos versenyen bizonyította tehetségét, erejét és elszántságát, így neve egyet jelent a kitartással és a sport iránti alázattal.

Nemcsak sportolóként, hanem példaképként is sokak számára  jelentett – és jelent ma is – inspirációt, hiszen mindig hitte, hogy a kemény munka és a fegyelem vezet az eredményekhez.

A Kathi Béla idézetek különlegessége, hogy nyersen és őszintén tükrözik a sportoló gondolkodását. Szavai gyakran szólnak a határok feszegetéséről, a mindennapi edzés keménységéről, a motiváció fenntartásáról és az önmagunkba vetett hitről. Minden mondata mögött ott van a tapasztalat, amelyet évtizedek munkájával szerzett a testépítés és az erőemelés világában.

Idézetei nemcsak sportolóknak adhatnak erőt, hanem mindenkinek, aki a saját területén szeretne sikereket elérni. Kathi Béla gondolatai arra emlékeztetnek, hogy a fejlődéshez áldozatvállalásra, kitartásra és önfegyelemre van szükség – de a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét.

Az itt összegyűjtött Kathi Béla idézetek között találsz rövid, ütős mondatokat és hosszabb gondolatokat is, amelyek a test és a lélek edzésének fontosságára világítanak rá. Legyen szó sportról, célokról vagy az élet kihívásairól, mindegyik üzenete motiváló erővel bír.

Merülj el Kathi Béla gondolataiban, és fedezd fel, hogyan válhatnak egy erőemelő- és testépítő legenda szavai inspirációvá mindazok számára, akik hisznek a kemény munka és a kitartás erejében.

Oldalunkon jelenleg 28 553 idézet közül válogathatsz, 283 kategóriában.