Megszülettem és halálra ítéltél.
Nem hibáztatlak.
Tudomást sem veszek róla,
de távoli tájakon
már körvonalazódik a halálom.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
Ne reménykedj,
hiszen mindannyian
ismerjük a történetet.
Csókjával árul el az,
aki szeret.
Az első pillanat, mikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban.
A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel rácsodálkozol a világra.
Míg te ittad a kávéd, s én a teám,
csak ültünk egymás mellett tétován.
Lehet még esélyem? Szerethetlek még igazán?
Kérdezlek, de csak a csend felel rá – némán.
Szeress egy hétig, szeress egy évig,
akár tavasztól télig!
De ma igazán szeress,
hiszen holnap megint elmegyek.
