Azok a nagy emberek a történelemben, akiknek saját partikuláris céljaiban benne van az a lényegi valami, ami a Világszellem Akarata. Ha tovább egy pillantást vetünk a világtörténelmi egyének sorsára, akiknek az volt a hivatásuk, hogy a Világszellem sáfárjai legyenek, ez a sors nem volt boldog. A nyugodt élvezethez nem jutottak hozzá, egész életük munka és fáradozás volt, egész természetük csak szenvedély… A szabad ember egyébként nem irigy, hanem szívesen elismeri, ami nagy és fenséges, és örül neki, hogy van.
Műveletlen emberek és rendek megelégszenek határozatlan képzetekkel.
Megismerni az észt mint rózsát a jelen keresztjébe, s ezzel örülni ennek a jelennek: az az ésszerű belátás, a megbékélés a valósággal, amelyekkel a filozófia azokat ajándékozza meg, akiket egyszer az első szózat felszólított, hogy felfogják abban, ami szubsztanciális, éppígy fentartsák a szubjektív szabadságot, ne egy különösben és esetlegesben álljanak, hanem abban, ami magán- és magáértvaló.
A szubjektum, határozottabban elgondolva, a szellem. Ez úgy jelenik meg, mint lényegileg valami létező tárgyra vonatkozó: ennyiben tudat. A tudatról szóló tanítás ezért a szellem fenomenológiája.
Mindennapi tudásunk csak a tárgyat mutatja be, amiről tud, de nem egyszersmind önmagát, nevezetesen a tudást magát.
Aki ésszerűen néz a világra, arra a világ is ésszerűen néz.
Az én a viszonylat tartalma és azzal egyidejűleg maga a viszonylatot létrehozó.
A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől.
Szavakban gondolkodunk, mert a gondolat a szónak köszönheti legmagasabb rendű és legigazibb létét.
Minél inkább hasonlít az utánzat a természeti mintához, annál hidegebb lesz csodálatunk, annál inkább unalomba vagy undorba fordulhat át.
A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.
A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.