Időbe telik kiismerni az embert. És kétszer annyi időbe, ha le akarnak nyűgözni.
Nem a kemótól lesz jobb az élete, hanem a törődéstől. A fájdalmat elviselni olyasvalakiért, akivel törődik. Nem erről szól az élet?
Ha az érdekel, ami mást nem, úgy elegáns, ha megtartod magadnak.
Okkal hazudik mindenki. Beválik, és működteti a társadalmat. Ebben különbözünk az állatoktól.
Hazudni rengeteg okunk lehet, igazat mondani csak egy.
A semmittevés nem terv, hanem éppen hogy a terv krónikus hiánya.
Egy embert az minősít, hogy miképp kezeli azokat, akik felett hatalma van.
Semmi sem olyan rossz, vagy jó, ahogy épp hisszük adott pillanatban.
A gyáva azt, amin nem akar változtatni, öröklöttnek titulálja.
Ezért van a hitünk, hogy akkor is lássuk mi a helyes, ha elvakít minket a kétség és a félsz. A hitünk határoz meg minket. Ha oda az ember hite, akkor kik vagyunk?
Az orvos ügyet sem vet sokszor a tüneteire, mert azt hiszi, ő nem lehet beteg.
Ha valaki elégedetlen az életével, a változtatás a mentális egészség jele.
– Azt táplálják belénk, hogy csak soványan lehetünk sikeresek.
– Nem. Azt, hogy aki sovány, az nézhet ki jól, és a világunk azokat szereti, akik valamennyire jól néznek ki.
– Azt kéne üzenni nekik, hogy az egészség a lényeg.
A hazugság olyan, akár a gyerek: keményen megdolgozunk érte, de megéri, hiszen a jövőnk múlik rajta.
Létezik egy általános igazság: mindenki hazudik. A változó csak az, hogy miről.