Miközben ezt írom, szúnyogokkal hadakozom, igaz, az átlaghoz képest engem kevesebbszer támadnak meg. A vérem alkoholtartalmától megtorpannak, azok viszont, amelyek mégis megcsípnek, énekelve repülnek el.
Charles Bukowski
1920. augusztus 16. - 1994. március 9.
német származású amerikai költő, író
Hemingway? Hát, ő írni tudott, csak nevetni nem…
– Tíz éve vagyunk házasok és minden reggel rántottát kérsz.
– És még ennél is bámulatosabb, hogy minden reggel megkérdezed.
– A nők hülyék – mondta Jorg.
– Csak óvatosan – mondta Serege –, mert emellett szörnyű bosszúra is képesek…
Én egy zseni vagyok, csak sajnos ezt rajtam kívül senki nem tudja.
Kihúztam a jobb fölső fiókot, kivettem a vodkásüveget, és tudomásul vettem egy italt.
– Vajon van olyan ember, aki megérti az alkoholistákat?
– Az alkoholisták.
Láttam, mi vár rám. Szegény vagyok, és az is maradok. De igazából nem is vágytam pénzre. Nem tudtam, mire vágyom. Vagyis dehogynem. Egy helyre, ahol elbújhatok, és ahol semmit nem kell csinálnom. Annak gondolata, hogy valaki legyek, nemcsak hogy megrémisztett, de undorodtam is tőle. Még csak belegondolni is lehetlen volt számomra abba, hogy ügyvéd, tanácstag vagy mérnök legyek. Vagy hogy megházasodjak, és gyerekeim legyenek; hogy csapdába ejtsen a családi struktúra. Hogy mindennap elmenjek dolgozni valahová, hogy aztán este hazamehessek. Képtelenségnek tűnt. Hogy ezt vagy azt csináljam, családi piknikekre menjek, karácsonyozzak, július negyedikézzek, május elsejézzek, anyák napjázzak… Tényleg arra született az ember, hogy végigszenvedje ezeket a dolgokat, aztán meghaljon? Akkor már inkább eljárok mosogatni egy étterembe, este meg hazamegyek egy kicsi szobába, és álomba iszom magam.
A legrosszabb, ami egy íróval történhet, ha ismer egy másik írót. Annál rosszabb már csak az, ha több írót ismer. Mert úgy olyanok, mint a legyek ugyanazon a trágyadombon.
Jólesett berúgni. Úgy döntöttem, hogy attól fogva mindig szívesen rúgok majd be. Mert így megszűnt létezni, ami addig nyilvánvaló volt, és arra gondoltam, hogy ha elégszer tudok elmenekülni a nyilvánvaló elől, akkor én sem leszek az.
Ha tudni akarjuk, milyen is egy ember, vigyük el lóversenyre, és nézzük meg, hogy reagál, ha veszít.
Úgy három vagy négy napig ittam egyfolytában. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam az álláshirdetéseket. A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy ott ülök valakivel szemben egy íróasztalnál, és azt magyarázom neki, hogy alkalmas vagyok a munkára. Egészen őszintén rémületbe ejtett az élet: hogy mi mindent kell megtennie egy embernek csak hogy enni, aludni, ruházkodni tudjon. Így inkább ágyban maradtam és ittam. Mikor az ember iszik, a világ ugyan ott van körülötte, de legalább egy kis időre elengedi az ember torkát.
Az emberek csak akkor foglalkoznak az igazságtalansággal, ha velük történik.
– Sokat írsz a könyveidben az ivásról. Szerinted neked segít az ivás az írásban?
– Nem. Én történetesen csak egy alkoholista vagyok, aki azért lett író, hogy ráérjen délben felkelni.
Az egyetlen célom, hogy semmi se legyek, mert ez tűnik az egyetlen értelmes választásnak.
Ez a baj az ivással, gondoltam, ahogy egy újabb italt töltöttem magamnak. Ha valami rossz történik, iszol, hogy elfeledd; ha valami jó történik, iszol, hogy megünnepeld; és ha semmi sem történik, iszol, hogy valami történjen.
Ha egyszer egy nő ellened fordul, felejtsd el. Lehet, hogy szeretnek, de aztán egyszer csak valami elpattan bennük. Rezzenéstelen arccal végignézik, ahogy elüt egy autó, még rád is köpnek.
Az a baj az élettel, hogy a két óriási semmi között csak nagyon ritkán történik valami, az emberek meg csak várnak, miközben a Halál ül a vérvörös fenekén, és röhög.
Két hirdetésre jelentkeztem, és mindkét helyen felvettek. Az elsőnek nagyon munkaszaga volt, így a második mellett döntöttem.
A fejlődés gyakran jár együtt fájdalommal.