Az igaz szavak olyanok is, mint az eső: tisztára mosnak mindent.
Boldizsár Ildikó
A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen.
Mindig újabb és újabb próbák elé kerülünk. Megingathatatlanul és szilárdan kell hinnünk, hogy nem kényszerből születtünk erre a világra, hanem tudjuk, „mi járatban vagyunk”.
Az emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a fejlődés érdekében.
A csodához való viszony alapjaiban határozza meg az ember életét. Nem is az a kérdés, hogy hisz-e benne, mit gondol róla, hanem az, hogy él-e vele.
A mese hősei folyton mozgásban, „úton” vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.
A mesékben benne van annak a lehetősége, hogy mindazt, ami a világban rosszul működik, meg lehet változtatni.
Nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja.
A mentális problémák túlnyomó többségét valamiféle kapcsolódási zavar jellemzi: zavar az egyénen belül, vagy zavar az egyén és környezete között.
A mese önmagunk képességeit illetően a határtalan lehetőségek birodalmába vezet el bennünket.
A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében.
A madarak a levegő elem uraiként mindazt megtestesítik számunkra, ami a bennünket megkötő föld elemmel a leginkább ellentétes. A tehetetlenség, mozdulatlanság és mozdíthatatlanság ellenében minden madárrepülés arra szólít fel bennünket, hogy ne a földet nézzük, ha repülni akarunk.
Egy gondolat csak akkor nyeri el értelmét, ha megvalósítják.
A mesék végső soron olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy az ember élete során bármikor több lehet annál, mint amit az adott pillanatban éppen él.
Az életfordulók megszentelése és megünneplése nem azért volt fontos, hogy a rokonok, szomszédok, falubeliek tudomást szerezzenek róla, hanem azért, hogy az ünnepelt – például a felnőtté váló legény vagy leány – maga is jól el tudja különíteni az egyes életszakaszokat. Tudjon róla, hogy mit hagy maga mögött, miképpen arról is, hogy hová tart, és ott mire számíthat.
