Szívesen láttam volna Orbán Viktort a koncertemen a közönség soraiban, de azt is elmondtam volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie.
Az a jó, ha vannak nívósabb gondolatok és lazább sorok is a szövegben. Figyelek rá, hogy emberközeli szövegeket írjak, olyan nyelven, amit a mindennapokban is használok. Ebbe pedig belefér a szleng is meg a káromkodás.
A Paul Street-csatorna miatt felvettem egy bizonyos beszédstílust, de a színpadon nem lehet hosszú körmondatokban beszélni, ott pár szóban kell frappánsnak lenni. Ezt még tanulom.
Sok ember úgy jön el a koncertemre, hogy na, nézzük meg, mit tud, és meg kell mozgatnom a szkeptikusokat is.
A szoci elemek nagyon beégtek a gyerekkoromban. A lakókocsi is ilyen, vagy a Polski, a Trabant, amivel még a dédnagypapám járt. A panelek. A savanyúságárus a vásárcsarnokban, ami a depicentrum klipjében szerepel. Ez a hangulat az, amiben én igazán otthonosan érzem magam.
A pop- és a traparcok kényszeresen átveszik a külföldi mintákat, pedig ez a legrosszabb, amit csinálhatnak. Eljátsszák, hogy sok pénzük van meg nagy autójuk, de ennek Amerikában van kultúrája, itthon nem annyira hiteles. Még akkor sem, ha gazdagok.
A zenében lévő érzelmeket igyekszem megnyomni a szavakkal is.
Nem tudatosan, de sokféle hangképzést elsajátítottam. Korábban torokból, levegősen énekeltem, de az arab zenékből megtanultam, hogy tüdőből kell indítani, hogy mélyebb hangzása legyen az éneknek.
Minél több zenét adok ki, annál jobban megy le rólam a teher. Tizenhat éves korom óta bizonyítani akartam, és azért csinálok sok zenét és gyorsan, hogy tudjanak mit kapcsolni hozzám az emberek.
Kábé 200 zenei alapom van a fiókban, de ezek nem kidolgozott zenék. Max. fél órát töltök velük, aztán elmentem, hogy majd visszatérek rá, de persze soha a büdös életben nem fogok. Ha elfogy a tárhely, kitörlöm az összeset. Nem szeretek fiókdalozni. Ha albumot írok, nem veszek elő régi fájlokat, hanem újat kezdek a Logicban.
A lazább, nyugisabb zenéket is szeretem, de nálam azért a darálás az alap. Ebben az értelemben közel áll a zeném a raphez. Nem stílusban, hanem vérmérsékletben: sok a szöveg, sok az infó.
Régebben annyit néztem és hallgattam Rent, hogy tudat alatt átvettem a mozgásait.
Szokás a hazai állapotokra diktatúrát kiáltani, de ez nem igaz, mert a kormánykritikus hangok is megélhetnek, koncertezhetnek. Nincs az, mint Oroszországban. Itt nem a terror eszközeivel manipulálnak, hanem plakátokkal.
Panelben laktunk, és rengeteg balhét hallottam éjszaka, randalírozást, veszekedést, családon belül erőszakot. Egyszer láttam valakit, aki majdnem kiugrott az ablakon. Kiskoromból tudtam, hogy ez felénk bevett sztori. A Pólus és az AsiaCenter mögött sok drogbiznisz ment, volt olyan alkalom, hogy a Rákos-patakba dobtak be egy hullát egy félrement maffiabiznisz eredményeképpen.
Rengeteg emberre számíthatok, ezért nagyon hálás vagyok, de abban senki nem tud segíteni, hogyan dolgozzam fel a sikert. Azt szeretném, hogy a zenéim felé irányuljon a rajongás.
Nekem a zenehallgatás mindent lefed. Akkor is, ha szórakozni akarok, kikapcsolódni vagy tanulmányozni (valamit). Nagyon sokszor zenét hallgatok, a napnak a felében szerintem bedugott füllel nyomom.
Nem számít már hogy szenvedtél,
Még bátornak kell lenned, maradj még!