Egy fiatal lélek nem lenne képes a teljes lemondásra. Minden fáradt untsága összevéve sem elég hozzá, hogy legyőzze magában az újrakezdés heves vágyát. Sokáig nem ismertem fel a bennem rejlő életerőt. Talán meg fogja lepni, de rájöttem, minden önelégültség nélkül, hogy van bennem ellenállás – van erőm – van akaratom. És akkor még itt vannak a szép reggelek és az oly kedves barátok.
Ha nem irányítjuk a sorsot egy magasabb rendű érték felé, ha a véletlen az úr, sötétségben tapogatózunk, a vak szörnyű szabadságát mondhatjuk a magunkénak.
Mert ami az utazás értékét adja, a félelem… Távol hozzátartozóinktól, távol nyelvünktől, elvesztve minden támaszunkat, megfosztva minden álarcunktól…, teljesen saját magunk felszínén találjuk magunkat. De mivel az az érzésünk, hogy lelkünk beteg, szemünkben minden ember és minden dolog csodaként nyeri vissza értékét. Egy asszony, aki önfeledten táncol, egy függöny mögül kikémlelt, asztalon álló üveg: minden kép szimbólummá válik. És amennyire saját életünk benne van ebben a pillanatban, annyira látjuk az egész létet benne tükröződni.
Arról, amit nem ismerünk, mindig túlzott módon gondolkodunk.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok!
A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.
Valaminek történnie kell: ez a magyarázata a legtöbb emberi vállalkozásnak.
A vonzerő az, amivel úgy kapunk pozitív választ, hogy nem is kérdeztünk semmit.
A magaslatok felé törő küzdelem egymaga elég ahhoz, hogy megtöltse az emberi szívet.
Legtöbbször azokhoz fordulunk vallomásainkkal, akik hasonlatosak hozzánk, és osztoznak hibáinkban.
Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni.