Tenor beállítottságú énekes vagyok, Pavarotti a példaképem.
Zene idézetek
Tudom, mikor vannak olyan dalaim, amik olyanra sikerednek, hogy eljutnak a rádiókba páran úgy vannak vele: „Áhh, mi a franc? Ez nem hip-hop.” Hogy is mondjam? Efelett már nincs hatalmam, miután kiadtam a zenémet. Lényegtelen milyen vagy miről szól, minden egyes számban arra törekszem, hogy szövegileg erős legyen. Sosem kötnék kompromisszumot, hogy „Ez a zenei alap úgy hangzik, hogy játszhatják a rádiók. Hadd írjak valami passzoló refrént és valami agyatlan szöveget”. Nem arra törekszem, hogy albumokat adjak el és slágereket gyártsak.
Akkoriban kezdődött a Beatles-mánia. Az egész ország úgy öltözködött, úgy zenélt, úgy szólt és úgy is nézett ki, mint ők. Szánalmasnak találtam a jelenséget, talán mert rávilágított, milyen birkák az emberek, és mennyire készségesen istenítették ezeket a zenészeket, miközben az én hőseim többsége elfeledve, gyakran egy fillér nélkül, egyedül végezte.
Nagyon nehéz leírni, milyen érzéseket keltett bennem az első bluesfelvétel, amit hallottam: úgy éreztem, egyből felismerem. Olyan volt, mintha újból hallanék valamit, amit korábban, talán egy előző életemből már ismertem. Számomra van valami primitíven megnyugtató ebben a zenében, egyenesen az idegrendszeremre hatott, úgy éreztem, elemelkedik a lábam a földtől.









