Klárikának mindig mondom, hogy hol van az az énekesnő, aki elérte azt, mint te, hogy azt mondják, hogy Klári vagy Klárika, akkor mindenki Balázs Klárira asszociál. Ezt sokkal nehezebb elérni, mint hogy van két slágere valakinek.
Zene idézetek
Nekem a zenehallgatás mindent lefed. Akkor is, ha szórakozni akarok, kikapcsolódni vagy tanulmányozni (valamit). Nagyon sokszor zenét hallgatok, a napnak a felében szerintem bedugott füllel nyomom.
Emlékszem, a két kisöcsém és én egy kis hálószobán osztoztunk. Én egy matracon feküdtem a földön, míg ők az emeletes ágyban aludtak. Volt egy fülhallgatóm, amivel késő este mindenféle furcsa zenét hallgattam, amit nappal nem játszottak a rádiók. Leginkább ez volt az, ami meghatározta később a zenei ízlésemet.
A zene képes rá, hogy tudatosítsa benned, hogy valójában hol is vagy érzelmileg.
A zongora nem öli meg a zenészt, ha az vadul játszik rajta.
A legjobb rock and roll zenék egyfajta felfokozott energiát – dühöt – rejtenek magukban, akár lemezen, akár a színpadon. Vagyis a rock and roll csak akkor rock and roll, ha nem biztonságos. Tudod, az egyik dolog, amit utálok, az az, amivé a rock and roll sok ember kezében vált: a pop biztonságos, életképes eszközévé. Ó, ez elkerülhetetlen, gondolom, de én nem szeretem ezt a fajta zenét. A rock and roll – a legjobb fajta, vagyis az igazi – mindig pimasz. Ez az oka a punknak. Úgy értem, miről szólt a punk? Erőszak és energia – és valójában ez az, amiről a rock and roll szól. És így elkerülhetetlen, hogy a közönséget felbolygassa a düh, amit éreznek. Ha ez a düh kiárad az utcára, az nem vicces másoknak. De ha ez egy koncertteremben marad, és néhány szék összetörik, az én véleményem akkor és most is az, hogy na és? De az igazság az, hogy nem szeretem, ha emberek megsérülnek.
-Remek hang, mi?
-A macska muzikálisabban vernyákol du*ás közben, mint ez.
Amikor az iskola folyosóin rappeltem, akkora tömeget vonzottam, hogy az igazgató azt hitte, verekedés folyik. Ekkor kezdtem rájönni, hogy tehetséges vagyok.
Figyelek rá, hogy emberközeli szövegeket írjak, olyan nyelven, amit a mindennapokban is használok. Ebbe pedig belefér a szleng is meg a káromkodás.
Sokszor elmondtam már, és nem is rosszból mondom, hogy a magyar poppiacra nem volt nehéz betörni. Ha az a tökéletes popzene, ami gyönyörűen szól, van jelentéstartalma, megindítja az embert, és persze tele van dallamtapadással, akkor ezen a 10-es skálán a magyar mainstream popzene max. egy hármast hoz.
Általában tudom, milyen stílusú és tempójú zenét szeretnék írni. A legjobb zenék persze random születnek, amikor nincs terv és nem feszülök rá.
Minél több mindent meg akarok mutatni egy zenében, és az is célom, hogy ne tudjanak bekategorizálni.
Soha nem erőltették sehol másokra a zenémet. Soha nem volt az emberek arcába nyomva hirdetéseken keresztül. Én nem is hittem abban soha, hogy ez működik. És lehet, hogy ezért állok mondjuk ennyire szemben a kereskedelmi tévével, meg az ilyen dolgokkal, mert tudom úgymond igazolni azt, hogy ez működik. Szerintem az működik igazán jól, hogyha az emberek kiválasztják azt, amit szívesen hallgatnak.
Cserháti Zsuzsához mérhető énekesnő nagyon kevés volt ebben az országban, viszont menthetetlen ember volt.
Néhány éve rájöttem, ha komolyzenét hallgatok ebben az őrült közlekedésben, akkor egészen más ember lesz belőlem.
Sosem gondoltunk arra, hogy tátogjunk egy koncerten – az csalás lett volna, nem?
Egyikünk sem boldogult volna egyedül, mert Paul nem volt elég bika, én nem voltam elég jó fej a csajok számára, George túl csendes, Ringo pedig csak dobos.
Figyelem, hogy mit csinálnak a nyugati zenekarok. Állandóan „save the world” megy, miközben éppen a világ szétverése folyik, mindenki meg akarja menteni a világot. Hát én legalább nem.
Ha ezt a pályát választod, nem az számít, hogy te énekelsz-e a legjobban! Hanem van-e benned információ. Van-e benned valami olyan, amiért az emberek odanéznek! Hogy de érdekes ez az ember! Ez olyan szerethető! Közben lehet, hogy nem is énekel jól.