A „tekintélyek” túl gyakran tévedtek a múltban. A jövőben sem lesz másképp. (…) A tudományban legfeljebb szakértők lehetnek, nem pedig tekintélyek.
A redukcionista tudomány ma gyakorlatilag meghatározza kultúránkat és önmagunkról alkotott képünket, és bár tagadhatatlan anyagi fejlődést és kényelmet hozott, félelmetes erővé vált önmagunk rabszolgává tételéhez is.
A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak.
A tudományos módszer lényege, hogy a problémákat mint problémákat kezeli, így keresi a legjobb megoldást, előítéletek és sovinizmus nélkül. Nem azt kérdezzük, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igazság.
A fizika összes elmélete ideiglenes, amennyiben mind hipotézis csupán: sosem lehet bebizonyítani őket. Akárhány ízben egyeznek is a kísérletek eredményei az elmélet jóslataival, sosem lehetünk biztosak benne, hogy a következő eredmény is alátámasztja majd az elméletet.
A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.
A vallás és a tudomány közötti ellentétek jelenlegi legfőbb forrása az emberarcú Istenről alkotott felfogásból ered.
Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.
Valójában a tudomány sohasem fedez fel semmi újat. Az újat mindig az emberi intuíció fedezi fel, a maga egyéni és más emberek számára nemigen követhető útján. A tudomány csak arra alkalmas, hogy az intuitíve meglátott igazságokat szigorú módszerességgel bebizonyítsa.
A tudomány önmagában nem rendelkezik erkölcsi dimenzióval. Olyan, mint egy kés. Ha sebésznek vagy gyilkosnak adod őket, mindenki a saját módján fogja használni.
Manapság minden új találmányt örömujjongás fogad, ami hamar átváltozik rémült kiáltássá.
Egy olyan világegyetemben, amelynek méretei tízmilliárd fényévben, kora tízmilliárd évben mérhető, bizonyára sohasem fogunk mindent megtudni. Állandóan érnek meglepetések.
A tudomány lényege két, egymásnak ellentmondó hozzáállás nélkülözhetetlen egyensúlya – a mégoly különösnek vagy értelmetlennek tűnő új gondolatok iránti nyitottságé meg a régi és új elképzelések könyörtelenül szkeptikus vizsgálatáé. Így szűrhetjük ki a mély igazságokat a handabandázásból.
A tudomány módszere, akármilyen nehézkesnek és okvetetlenkedőnek látszik is, összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudomány eredményei.
A tudomány egyik parancsolata így szól: „Ne higgy a tekintélynek!”
A kísérleti teológia minden határátlépése kevesek áldozatát kívánja, a többség javáért.
Az emberi értelem jellemző és szakadatlan hibája, hogy jobban izgatja a megerősítés, mint a cáfolat.
Ez tehát a tudomány első rákfenéje, amikor az emberek a szavakat és nem azoknak a lényegét tanulmányozzák.
A dolgoknak csakis tiszta értelemből vagy tiszta észből való megismerése nem egyéb puszta látszatnál, és csak a tapasztalatban van igazság.
A történész visszafelé tekintő próféta