A kedvenc űrkutatós történetem az, amikor a NASA olyan golyóstollat akart kifejleszteni, amelyik zéró gravitáció esetén is továbbítja a tintát. Miután milliárdokat költöttek erre az adófizetők pénzéből és hatalmas erőforrásokat mozgósítottak, sikerült megoldást találniuk. Eközben az oroszok átgondolták a problémát, és ceruzát használtak.
Olvassatok egy kis históriácskát – szép tudomány!
A tudományos ész kirekesztette az embert világunkból. Az ember elszigetelten áll a kozmoszban. Már nincs beleszövődve a természetbe, érzelmileg már nem vesz részt a természeti eseményekben, amelyek hajdanában szimbolikus jelentőségűek voltak számára. A mennydörgés már nem Isten hangja, a villám sem az ő bosszúálló ágyúgolyója. A folyóban nem lakozik szellem, a fa nem jelent emberi életet, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyet sem lakja valamilyen nagy démon. A dolgok sem beszélnek már hozzánk, és mi sem beszélünk a dolgokkal úgy, mint kövekkel, forrásokkal, növényekkel vagy állatokkal.
Az űrkutatás rohamos fejlődésének ismeretében már nem lehet elfogadni azt a kifogást, hogy „soha nem lesz lehetséges a csillagközi utazás”. A ma fiatal generációja ezt a „lehetetlenséget” a jövőben már realitásként fogja megélni!
Aki a tudást a tudás kedvéért választja, az főképp azt fogja választani, amelyik leginkább mondható tudománynak.
A tudomány nem kevesebbet követel tőlünk, mint hogy feltétel nélkül rááldozzuk az életünket.
Anyukám egykor minden októberben hallgatta a rádióban, hogy ki kap Nobel-díjat, és mindig mondta: Katikám, lehet, hogy te leszel az. Mire én: Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat! Azóta sem gondolok ilyesmire, számomra az a fontos, hogy minél hamarabb minél több ember megkapja a vakcinát, és megvédje őket a vírusfertőzéstől.
Előre nézünk, mert a tudománynak soha nem szabad visszanéznie. Másrészt ritkán látunk olyan tanulmányokat, amelyek a múltban már elért célokról beszélnek. Mindig előre nézünk. A múlt az múlt. Én magam is hozzászoktam ahhoz, hogy azon gondolkodjak, hogy mit tehetek még, nem pedig arra, amit elértem.
Ha a tudomány kijelenti, hogy intuíció vagy spirituális hit útján semmi nem bizonyítható, akkor a sajtó azt elfogadja. Ha a tudomány kijelenti, hogy objektív megfigyelés nem lehetséges tudatosság révén – s a pszichikai belátást rövid úton félresöprik, mondván, hogy az legjobb esetben is véletlen megvilágosodás –, a sajtó ezzel is egyetért. A sajtó és a tudomány valójában nem tiszteli a világban megjelenő érzéseket. A kollektív megfigyelést részesítik előnyben, és a konszenzust nevezik ténynek. Mintha a tudósok és az újságírók nem engednék meg maguknak, hogy emberek legyenek. Voltaképpen ők az idegenek az emberi társadalomban, hiszen konszenzus útján olyan új, tőlük függően új embertípust akarnak kialakítani, amely nem képes érezni. Ha valaki nem „racionális” az ő meghatározásuk szerint, vagy tudományos értelemben elhajló, akkor kiközösítik.
A tudománynak mindig az volt a „betegsége”, hogy a nagy új problémákat is azzal a tudással akarta megoldani, ami már megvolt.
Ma már a történelmet inkább a laboratóriumokban alakítják, mint a fővárosokban.
Vannak orvosok, akik azt hiszik, nem tudnának elég pénzt keresni, ha változtatnának gyógyító gyakorlatukon, és/vagy nem akarnak másfajta gyakorlatot folytatni, mint orvostársaik. Egyszerűen azt csinálják, amit tanultak – még akkor is, ha az nem működik.
Az orvostudomány megtagadja az emberi lény valódi lényegét: a szellemet. Pedig a betegség mindig a mélységből tör fölfelé, mielőtt megmutatkozna a felszínen.
A materiális világba fagyasztottaknak lassan fel kell adniuk az állásaikat, például a Magyar Tudománytalan Akadémia is nevetségessé válik azzal, hogy a kvantumfizika eredményeit egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Amúgy milyen név az, hogy Akadémia? Akadozik, elakad, miért nem lehet mondjuk inkább, mondjuk Teremtő Média?
A technika eszköz. Egy gép. Amely nem ad semmit, és nem vesz el semmit. Az ember az, aki a technikával rombol vagy épít.
Amikor a fénycsöveim először ki lettek állítva, olyan ámulattal nézték őket, hogy azt lehetetlen leírni.
Az idő- és kontextusfüggő elméletek hasznosabb eredményeket hoznak, mint az örök és egyetemes általánosítások, amelyek megalapozatlan előfeltevésekre épülnek.
Lejárt a látszatintézkedések és az éghajlatváltozás tagadásának ideje. A tudomány nagy bizonyossággal állítja, hogy valóban klímaváltozás zajlik és ez az emberi tevékenység eredménye.
A tudomány útja nehéz, fáradságos és költséges út. A sarlatánok mindig előnyben vannak: könnyű, gyors, mindenre kiterjedő megoldásokat kínálnak.
Azon a napon, amikor a tudomány elkezdi tanulmányozni a nem fizikai jelenségeket, sokkal nagyobb haladást fog elérni egy évtized alatt, mint az összes korábbi évszázadban.
