Itt-ott megbújva dacol még a hó,
Mint félrebillent, összetört hajó.
De másutt táncot jár a napsugár
S az alvó erdőt csókkal illeti.
A márciusi langyos napcsudán
A hóvirág szirmát készítgeti,
S mint erdő szüze – bár rejti magát -,
Ő hirdeti a tavasz hajnalát.
Ember, állat jó kedvébe,
Fagyos télnek vége, vége,
De szép megint a világ!
Hol bús avar volt ősz óta,
Fölcsendül a madárnóta,
S nyílik a sok szép virág.
Ébred a világ. Zöld illatok suhannak a határokon által, hozván a tavasz ígéretét. Parányi szálak búnak elő a barázdákból. Kifeslenek az ágak végin a szűz rügyek. Zsenge füvek parádéja lepi a mezőket. Dombok oldalán virul a galagonya. A telet általvészelt diófák szarvas koronája még kopár. Az új leveleket fakasztó hajtások vágyakozón kavarják az égi vizeket.
A fagyba dermedt, árva szikla is
Tavaszt érez, ha zápor öntözi
Áprilisban, s dől májusban a fény:
Didergő testén fű nő, zöld moszat.
Ekként a szív: fásult, bár felsajog,
Ha nő sír, s mosolyában zsongva éled.
Bolond idő, esős-napos tavasz,
kertben, gomblukban kis, szines virágok,
az Április egy szerelmes kamasz,
telisóhajtja széllel a világot.
Nagy a május hatalma:
az erdőt megragadja,
s bizton vezeti kézen.
Friss lombbal teli a vadon;
túl vagyunk már a télen.
A tavasz az új élet fakadásának ideje. A nap eloszlatja a homályt. Üde csókja életre kelti az alvó természetet.
Jött. Nem mondanám, hogy váratlanul. Sőt. Nagyon is vártam. Ahogy minden évben. (…) A fák dalra fakadtak, lombokat szültek, a nyíló virágok megfestették az utcákat, a Nap pedig meleget töltött a virágok kelyhébe. És a lelkekbe. Mert nem csak a virágok, de a lelkek és a mosolyok is kinyíltak. Ezt a csodát hozta a vendégem. Úgy hívják: tavasz.
Egy szép tavaszi reggelen az embernek minden vétke bűnbocsánatot nyer. Az ilyen nap hadat üzen a bűnnek. Amíg ilyen nap süt reánk, a leggonoszabb bűnös is megtérhet. Ha magunk visszanyerjük ártatlanságunkat, a szomszédé is jobban szemünkbe ötlik.
A tavasz a kedvenc évszakom. Már a neve is szép; ha valaki csak kimondja, hogy „tavasz”, már látja a virágokat, a szálló pillangókat, a húsvéthétfőt, de ha valaki azt mondja, „ősz” vagy „tél”, az mit lát?
Tavasz. Azt a képességet jelképezi, hogy ha valami összenyomódott, megnyúlt vagy megcsavarodott, még visszanyerheti eredeti alakját.
A növények nedvei már zokognak a földben,
és holnap rettentőt kiált a tavasz.
Tavaszi szél száll, rügy bimbója pattan,
Valami kászolódik e tavaszban,
Ilyenkor sírnak gyantát fiatal fák,
Ilyenkor fáj az elmúlt fiatalság!
Olyan vagy, mint a tavasz, csak egyszer jősz egy évben s rövid a te országod, de míg itt vagy, minden felvirul körüled.
Bimbó-fejtő szép tavasz!
Mint kis gyermek, olyan az:
A mogorva tél után
Fürge, tiszta, friss, vidám!
Jöjj, szép tavasz, jöjj, tünde, enyhe lég!
A felhő kebliből, míg zene kél,
És rózsaszirmok árnyas fátyla rejt,
Ereszkedj hát a földjeinkre le.
A szerelem felmelegíti a lelkünket, mint a tavaszi nap.
Tavasz. A legjobb időpont a változásra, és a változtatásra.
Azért olyan égetően fontos az első napsugár, hogy az esővízzel együtt felszárítsa az elhullatott könnyeket. A tavasz erős, éles, sárga fénnyel tisztítja meg a zavaros lelkeket.