Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.
Soha sem lehet előre megmondani, hogy valamely egyes ember mit fog tenni, de a legnagyobb határozottsággal megmondható, hogy bizonyos számú ember mitévő lesz. Az egyéniségek váltakozók, de az átlagok állandók.
A népek, ép ugy, mint az emberek, nem csupán a végre vannak a földön, hogy kedvükre éljenek s a haszon után lóssanak-fussanak; hanem gyakran kedvük és akaratuk ellenére is meg kell tenniök azt, a mit hivatásuk rájuk parancsol.
Nem hiszem, hogy jó ötlet olyan világot tervezni, ahol néhány ország azt mondja, hogy ha-ha-ha, mi nyertünk. Úgy gondolom, hogy minél virágzóbb lesz a világ többi része, … annál virágzóbbak leszünk mi is.
A pluralista társadalomban létre kell jönniük a munkaadók szervezeteinek – akár állami, akár magánmunkáltatókról van szó – és létre kell jönniük a munkavállalói szervezeteknek.
Arra törekszünk, hogy társadalmunk közszellemét illetően is, a munka társadalma legyen, a végzet munka értéke szerint osszon anyagi és erkölcsi elismerést.
(részlet a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán mondott beszédéből, 1975)
A szabadság alázat, megértés, vagy csak egyszerűen türelem nélkül, anélkül, hogy vigyáznánk egymásra, a hatalmasok, az erősek demokrácia díszlete mögé rendezett egyeduralma lesz.
Az elfogyasztott élelmiszerből adódó kibocsátások csökkentésének van még egy módja: ha kevesebbet pazarolunk. Európában, illetve Ázsia és Fekete-Afrika iparosodott részein az élelmiszer több mint 20 százalékát egyszerűen kidobják, hagyják megrohadni, vagy más módon pocsékolják el. Ez rossz azoknak, akiknek nem jut elegendő étel, rossz a gazdaságnak, de rossz a klímának is. Az elpazarolt élelmiszer elrohadása minden évben annyi metánt termel, amennyi 3,3 milliárd tonna szén-dioxid felmelegítő hatásának felel meg.
Gusztustalan állatok vagyunk, piszkos kis szokásaink rabjai. Csak eszünk, szellentünk, vakarózunk, nevetgélünk és nemzeti ünnepeket tartunk.
Volt egy-két jó pillanatom. Fedél van a fejem fölött. Igaz, van egy csomó rendes ember, akinek nincs. Ők sem idióták, csak pillanatnyilag nem illenek bele a rendszerbe. Ami pedig állandóan változik. Reménytelen egy helyzet, és ha az ember a saját ágyában alhat este, már úgy érezheti, győzelmet aratott a rendszer fölött. Nekem szerencsém van, igaz, volt egy-két lépés, amit azért előtte jól átgondoltam. Ettől függetlenül igen szörnyű világ ez, és én legtöbbször sajnáltam azokat, akik benne élnek.
Az államnak egyik formája sem rútabb annál, mint amelyben a leggazdagabbakat a legjobbaknak tartják.
Korunkban alig van más eszközünk arra, hogy a nép szellemét merészségre neveljük, mint éppen a háború, pontosabban a háború merész vezetése. Csakis ez utóbbi által vagyunk képesek az érzelem elpuhulása és a kényelem iránti hajlam ellen hatni, amelyek lehúzzák a szakadatlan jólétben élő és az érintkezésben magas fokon tevékenykedő népet. A nép csak akkor reménykedhet szilárd talajt lelni a politika világában, ha jelleme és háborús szokásai állandó kölcsönhatásban erősítik egymást.
Te, kedves olvasóm, jelen pillanatban mindannak a gondolatnak a summáját testesíted meg, amely megfordult a fejedben eddigi életed folyamán. Csakúgy, mint én. Meg az a pasas ott az utca túloldalán. No és az a nő amott, aki éppen a bevásárlóközpontba igyekszik. Figyeld meg őket, tanulmányozd őket, nézz bele a szemükbe! Ők a földkerekség legérdekesebb teremtményei, és ők ruháztattak fel a legtöbb lehetőséggel. De vajon tudnak-e róla? Tisztában vannak vele, hogy a mindennapi életük a gondolataikat tükrözi? Tudnak bármit is arról, amiről mi itt értekezünk? Fájdalom, de nem! Legtöbben legalább is nem. A legtöbben egyszerűen csak megtartják azt a helyet, amelyet a társadalmi-gazdasági piramisban tudat alatt választottak maguknak osztályrészül. Fogalmuk sincs róla, hogy ha új csapások mentén kezdenek el gondolkodni (amit szokás a zseni definíciójának is tekinteni), új irányokat szabhatnak az életüknek.
Titokban mindenkinek elege van a politikai korrektségből, a nyalizásból. Mindenki tojáshéjon jár. Látjuk, hogy az emberek rasszizmussal és mindenféle mással vádolják a másikat. Amikor én fiatal voltam, ezeket a dolgokat még nem nevezték „rasszistának”.
A kultúra lényege az egyén, valamint a társadalom erkölcsi tökéletesedése.
A modern ember valóban elveszítette önbizalmát. Magabiztos fellépése mögött szellemi nyugtalanság rejlik. Technikai készségei és anyagi hatalma ellenére szellemileg egyre inkább elsatnyul, mert nem használja fel gondolkodási képességét.
Arkhimédész görög filozófus és matematikus kijelentette: „Ha volna másik föld, amelyen lábát megvethetné, ezt a földet is ki tudná forgatni sarkaiból.” A forradalmak felfalják a saját gyermekeiket, mert a forradalmárok csak ritkán értik meg, hogy a társadalom felbomlásának egy bizonyos pontja után már nincsenek arkhimédeszi fix pontok, ahonnan irányítani lehetne az eseményeket.
Egy társadalom próbája az, hogy a közös célok érdekében háttérbe tudja-e szorítani az ellentéteket, s nem felejti el, hogy a társadalmak az ellentétek kibékítésével boldogulnak, nem pedig a konfliktusok kiélezésével.
Az internet tervezői úgy gondolták, hogy találmányuk a világ összekapcsolásának zseniális eszköze; ám a valóságban arra találtak ki egy újabb módszert, hogy miként lehet az emberiséget háborúzó törzsekre felosztani. A polaritás és a konformitás egymásra épül és egymást erősíti; az embert besorolják egy csoportba, majd a csoport irányítja a gondolkodását. Nem csoda, hogy számos kortárs közösségimédia-platformon a felhasználók között „követőket” és „véleményvezéreket” találunk; „vezetők” nincsenek köztük.
Egyetlen korábbi nemzedék sem tudta elképzelni a ma rendelkezésre álló információ hatalmas tömegét, még kevésbé azt, hogy ezekhez azonnal hozzáférhetünk a számítógép billentyűzetének szinte mechanikus működtetésével. A mai kommunikációs forradalom hatását leginkább a nyomtatás feltalálásával hasonlíthatjuk össze.