Siker idézetek

373 idézet

Akik életükben mindig sikertelenek voltak, úgy tekintenek a sikerre, mint valami hihetetlenül bonyolult bűvészmutatványra, amit csak néhány kiválasztott képes megcsinálni. Ez azonban nincs így. Ha betekintünk a színfalak mögé, látjuk, hogy a „mutatvány” egyáltalán nem bonyolult, és megfelelő technikák alkalmazása mellett a siker mindenki számára elérhető.

Ben Sweetland

Siker idézetek

Vekerdy Tamás

Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben.

Vekerdy Tamás

Siker idézetek

Azt mondják, a siker és a kudarc között alapvetően az a különbség, hogy amikor önmagunkhoz beszélünk, azt mondjuk, „képes vagyok rá”, vagy azt, hogy „nem vagyok képes rá”.

Ben Sweetland

Kudarc idézetek, Siker idézetek

Bud Spencer

Ha egyszer beüt a siker, az egyfelől azzal jár, hogy az emberek megszeretnek és megállítanak az utcán, másfelől pedig megszűnnek az anyagi gondjaid. Embere válogatja, ki melyiket tartja többre.

Bud Spencer

Siker idézetek

Terence Hill

Maga a sztárság legfeljebb kellék, jelmez, munkaeszköz számomra, amit – például most – a filmem promotálására használok. Egy szerep, még ha személyemben érintett is vagyok. Valójában azonban nagyon egyszerű életet élek: hétköznapiak az igényeim, a kapcsolataim. Eszem ágában sincs sztárként viselkedni, élni, öltözni, külön allűröket felvenni, akár magam előtt is eljátszani a sztárt. Roppant fárasztó és unalmas lenne.

Terence Hill

Hivatás idézetek, Siker idézetek

Johan Cruyff

Úgy veszem észre, hogy az az általános vélekedés és elvárás a csapat felé, hogy ismét nyerjen meg mindent. Ez lehetetlen. A siker egy díj, semmiképpen sem egy ítélet.

Johan Cruyff

Siker idézetek, Sport idézetek

Thomas Mann

Szerencse és Siker bennünk vannak. Kell, hogy tartsuk őket: erősen, mélyen. Mihelyt itt benn valami kezd lazulni, engedni, kifáradni, tüstént minden felszabadul körülöttünk, ellenáll, szembeszáll, kivonja magát befolyásunk alól… Akkor jön egyik a másik után, vereség vereségre következik, s az ember elkészül.

Thomas Mann

Siker idézetek, Szerencse idézetek

Müller Péter

Ha visszanézel, látod, hogy minden sikeredet és dicsőségedet akkor készítetted elő, amikor még szerény voltál. Világbajnok egy sportolóból a verejtékszagú edzőteremben lesz.

Müller Péter

Siker idézetek, Sport idézetek

Brian Tracy

Csak akkor teljesedünk ki és élünk igazán, ha valami olyasmit csinálunk, amelyről tudjuk, hogy jobbá fogja tenni mások életét.

Brian Tracy

Siker idézetek

Brian Tracy

A vezetők és a legkiválóbb emberek legfontosabb tulajdonsága az élet összes területén, hogy tudják, kik ők, miben hisznek és hogy mit képviselnek.

Brian Tracy

Siker idézetek

Oldalunkon jelenleg 28 562 idézet közül válogathatsz, 283 kategóriában.