Egy tevékenységet sohasem magyarázhatunk meg egy magasabb pszichikus képesség működése eredményeként, ha azt a pszichológiai skála alacsonyabb fokán jelentkező működés eredményeként is magyarázhatjuk.
A pszichológia, nem vitás, a Herbert Spencer úr által lefektetett alapokra fog támaszkodni, vagyis arra az elvre, hogy a szellemi erők és képességek szükségképpen csak fokozatosan voltak megszerezhetők.
A jellem ugyan teljességgel következetes és összefüggő, de valamennyi tulajdonságának gyökere sokkal mélyebben van, semhogy szórványos adatokból meg lehetne határozni, hogy melyek azok, amelyek adott esetben egymással együtt léphetnek fel vagy sem.
Minden állati lénynek, jelesül az embernek, ahhoz, hogy megállhassa a helyét a világon és boldogulhasson, szüksége van rá, hogy bizonyos megfelelés és arány legyen akarata és értelme között. Minél pontosabban és helyesebben találta el ezt a természet, annál könnyebben, biztosabban és kellemesebben fogja életét leélni. Mindamellett már a voltaképpeni helyes pontnak a puszta megközelítése is elégséges lesz arra, hogy a romlástól megóvja.
Mindenféle viselkedés természet és neveltetés interakciója, a kettő kölcsönös hozzájárulása a viselkedéshez éppen olyan elválaszthatatlan, mint az, ahogyan a négyszög hossza és szélessége meghatározza a területét.
Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz.
Cselekedeteinket arra a mindig jelen lévő tudatosságra kell alapoznunk, hogy az emberek gondolkodásukban, érzelmeikben és cselekedeteikben nem szabadok, de csak annyira kötöttek indítékaik által, mint a csillagok mozgásukban.
Mivel belső élményeink érzékeléssel szerzett benyomásaink reprodukcióiból és kombinációiból állnak, a lélek fogalma test nélkül számomra üresnek és értelmetlennek tűnik.
A legveszedelmesebbek azok tudattalan szimpátiák, amelyek arra késztetnek, hogy ellenségedet azért kíméld meg, mert az ellenség a léted igazolása.
Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok – orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, főnököt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.
A szorongó emberek kínlódása abból ered, hogy nem ismerik a róluk alkotott véleményt. Mihelyt ezt a véleményt világosan kifejezik, akármilyen is az, a szenvedés megszűnik.
Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.
Igazságtalan mértékű felelősség jár az egykeséggel – az ember úgy nő fel, hogy tudja, nem szabad csalódást okoznia, de még meghalnia sem. Nincs pótgyerek, te vagy az egyetlen. Ettől az ember kétségbeesetten igyekszik, hogy tökéletes legyen, és ugyanakkor megrészegül a hatalomtól. Így születnek a zsarnokok.
A gyerek devianciájának az esetek többségében családi probléma a forrása, gyógyítsuk hát a családot.
A lelki egészség nem valami olyasmi, amit készen kap, vagy amire rátalál az ember. Sokkal inkább valami olyasmi, amit meg kell teremtenünk magunkban.
Ha egy gondolat folyamatosan jelen van az elmében, vagy koncentráltan foglalkozunk vele, gyakran bevonzza a hozzá tartozó tulajdonságokat is. Egy gondolat olyan, akár a földbe vetett mag.
Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak „kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk „szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk „felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.