A Fidesz–KDNP politikáját sandán „baloldalinak” nevezők csak a maguk végtelen reakciósságát bizonyítják, hiszen amiről ők beszélnek, az a hagyományos konzervatív politika, amelyet a Fidesz–KDNP következetesen folytat: ez a paternalista közhelyhalmaz – a „tisztes megélhetés”, az „arany középszer”: kis lakás, kis autó, két-három gyerek, összetartó család, hittanóra, nemzeti érzés (azaz kohezív-kollektív politikai erkölcs), tekintély- és hagyománytisztelet, munkakultusz, takarékosság (az élvezetek elhalasztása, „deferred gratification”), a középosztály (kispolgáriság) megbecsülése, önfegyelem, hazafias áldozatvállalás, „fölnézünk” a nagy emberekre, nem elveink vannak, hanem értékeink (az elvek vitathatók, a csoportok értékeit vita nélkül tisztelni illik), és í. t. –, amelyet a népnek mondanak, de a vezérek (beleértve a nagy vagyonok birtokosait) nem is állítják, hogy ők mindenestül ilyenek. Ők a kivételek, a „táltosok”, akikre nem lehet ezt a szűk gúnyát ráhúzni.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Egy kis jelentőségű, de jellemző vita volt olyan csekélység körül, hogy az országgyűlési beszédeket lehet-e papírról olvasni, vagy szabadon kell elmondani. (A régi országgyűlésen tilos volt olvasni a beszédeket.) E vita a házszabályokat előkészítő bizottságban folyt le, ahol Sulyok, foglalkozására nézve ügyvéd, nagy hévvel magyarázta, hogy a beszéd felolvasása ellentmond a demokráciának, s emiatt nem kell megengedni. Volt azonban olyan hang is, amely egyszerűen azt mondta a kommunisták azért akarják, hogy a beszédeket olvasni is lehessen, mert így akarják meggátolni képviselőik szabad véleménynyilvánítását; a titkárságban megírják neki a beszédet, s ő azt köteles a parlamentben felolvasni. Én erre nyugodtan azt mondottam, hogy ez is előfordulhat, de ebben nincs semmi szerencsétlenség, mert így legalább mindenki tudja, hogy az illető a párt álláspontját képviseli, mégpedig gondosan megfogalmazott szöveggel, és nem szabad fecsegéssel. Másrészt mi nem csinálunk titkot belőle, hogy a mi képviselőink jelentékeny részének azelőtt nem volt módjában szónokolni, mint a kisgazdáknak és a szociáldemokratáknak, s emiatt hátrányba kerülnek a mi képviselőink, ha szükség esetén nem készíthetik el előre írásban felszólalásaikat. Erre Sulyokék nem tudtak mit válaszolni, s engedtek. Később tapasztalhattuk, hogy képviselőinknek egy része annyira járatlan volt a nyilvános szereplésben, hogy még olvasni is nehezére esett a saját beszédjét, s magam is nem egynek javasoltam, hogy előzőleg olvassa el néhányszor a felszólalását, különben nem lesz meg a hatása. 1956 után mint az elbürokratizálódás egyik jelét emlegették azt, hogy sokan felolvasták elő- adásaikat vagy felszólalásaikat. Ez enyhe demagógia volt, a viszonyok nem ismeretéből fakadt.
Lassanként megismerkedtem a többi pártok vezetőivel s viszonyaikkal. Legfontosabbnak ebben a helyzetben a szociáldemokrata pártot tartottam, s nemegyszer figyelmeztettem az elvtársakat azokban a hónapokban arra, hogy e pártnak kulcshelyzete van, s amíg szoros vele az egységfront azaz elfogadja a kommunisták fővonalát, addig a demokrácia helyzete szilárd.
Az, hogy én legyek a Minisztertanács elnöke, Sztálinnál már egy alkalommal felmerült, én azonban a leghatározottabban elutasítottam ezt a a gondolatot, egyebek között azzal, hogy olyan országban, mint Magyarország, ahol nemrég még olyan magasra csaptak az antiszemitizmus hullámai, nem lenne helyes, ha még a Minisztertanács elnöke is zsidó lenne. Erre emlékezve, Sztálin most szóvá tette ezt az ellenvetésemet, de mindjárt elutasította azzal, hogy ha 80-90 évvel ezelőtt az angol konzervatívoknak jó volt Disraeli, akkor a magyaroknak is jó lesz Rákosi.
Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.
Ha a magyar nemzet valóban egy tisztán jobbágyszellemű, nyájszerű, a felelősség kérdését uraira és megszállóira toló társadalom, akkor nem érdemes a felelősségvállalásról beszélnünk, s ha felvetjük, el fogja utasítani. De én nem hiszem, hogy a magyarság a nyájszerűségnek s az elnyomottságnak ezen a mélypontján állott volna s állana. (…) Aki tehát újból megpróbál e kérdésben a magyar nemzet, a magyar társadalom nevében valami magvasat és igazat nyilatkozni, könnyen szembe fogja magát újból találni azzal az ingerült kérdéssel, hogy: ki bízta meg ezzel?
Magyarság idézetek, Nemzet idézetek, Politika idézetek, Társadalom idézetek
A politika volt mindmostanáig az emberi életnek az a területe, amelyik a legszívósabban ellenállt annak, hogy tudományt lehessen belőle csinálni. (…) Azok a sémák, amelyek a politika tudományos sémájának az igényével lépnek fel, nem jelentenek többet, mint bizonyos tapasztalatanyagokra alapozott általánosságokat, amelyeket az illető általánosságok vallója a történelemben tetszés szerinti példákkal igazolhat, és az ellenlábasa tetszés szerinti ellenpéldával cáfolhat. (…) Egy ilyen séma például, hogy a világtörténelem osztályharcok sorozata, vagy akár egy másik, hogy a világtörténelem Isten megváltó tervének a lebonyolódása, vagy a világtörténelem az anyagi javak fölhalmozódásának a folyamata, bármilyen ilyen séma önmagában nem bizonyítható és nem cáfolható, példát lehet fölhozni rá a végtelenségig, de éppúgy az ellenkezőjére, pl. arra, hogy a világtörténelem osztálykompromisszumok sorozata, erre is végtelen mennyiségű példát lehet hozni.
A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (…): az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.
Ma reggel 7 órától a Balatonőszöd vége táblától a Kötcse tábláig sétáltam fiatalokkal. Ez egy dimbes-dombos, tíz kilométeres út – de nekünk, magyaroknak tulajdonképpen az elmúlt húsz évet is jelenti. Húsz évet, két évtizedet, amit elvesztegettünk. Húsz év, amelyek hazánk talán legszebb évei lehettek volna. Két évtized, amelynek a fejlődésről kellett volna szólnia.
(Kötcse, 2025. szept. 7.)







