Jó ember vagy! Tudom, sokan mondták, hogy nem! Annyiszor hallottad, hogy talán kezded elhinni. De nem engedheted meg másoknak, hogy megmondják ki vagy. Magadnak kell eldöntened!
Magadból kell magadnak adnod, motivációt csiholnod, olyan igazán megedzettet, ami aztán tűzön-vízen átvisz. Hiszen csak te vagy magadnak. Mindenki más ideiglenes átutazó. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig marad az életedben, de nem kötheted a boldogságodat és a képességeidet másokhoz. Önmagadnak kell lenned minden körülmény között, és talán pont ez a legnehezebb. Egyensúlyban lenni minden életkörülményben önmagaddal.
„Légy felkészült”. Ez a mottóm. Ez a közös bennem és a kiscserkészekben.
Mélyre kell merülnünk ahhoz, hogy magasra szárnyalhassunk.
Egy dolgot a saját káromon tanultam meg, hogy a csüggedés nem kifizetődő. A tartós elfoglaltság és az optimizmus a helyes útra téríthet, és helyreállíthatja a magadba vetett hitedet.
Az én utam mások szemében tükröződik, és ha meg akarom találni önmagam, akkor erre az iránytűre van szükségem.
Fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk.
Senki sem ismerheti magát, míg szíve nem állta ki a kétségbeesés próbáját. Igyekezz elérhetetlennek tűnő célod felé, oda, ahol a valóság lakozik, és csak a kétségbeesés képes felkúszni a legmagasabb falakra. Időről időre sokkok kólintanak fejbe, és visszatérítenek a valóságba. Próbálj nem azonosulni olyan eseményekkel, amiket nem változtathatsz meg. Kétségtelen, hogy sokkot kapni szokatlan módja a menekülésnek, de szerencsések vagyunk, hogy ez az út egyáltalán létezik.
Haladni akarsz az életedben, de sokszor egyik lábad a féken van. Ahhoz, hogy szabad lehess, meg kell tanulnod elengedni. Elengedni a sérüléseket. Elengedni a félelmet. Nem táplálni tovább a régi fájdalmakat. Az az energia, amivel a múltadba kapaszkodsz, visszatart az új élettől. Mi az, amit ma elengednél?
Az első szónál, az első mondatnál, az első találkozásnál dől el minden, bármilyen kitérőt is teszel, mindig ugyanoda fogsz visszajutni. Amikor az útra lépsz, az első lépéssel kezded. Neked is meg kell tenned ezt a világbeli utadon, miként annak a vándornak, aki nagy utazásra készül. A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik. Kezdd hát az első lépcsőfoknál – magadnál. Innen indulhatsz tovább.
Mindenki elrejti, hogy ki is valójában. Legalábbis néha. Néha úgy elrejtőzől, hogy valakinek emlékeztetnie kell, hogy valahol mélyen még ott vagy. És van, amikor teljesen el akarod felejteni, ki is vagy.
Van, amikor a legjobban úgy tudsz megmenteni valakit, ha önmagad adod.
Mind viselünk valamiféle maszkot: csuklyát, férjet, feleséget, tagadást, dühöt. Mindenkinek kell egy pajzs, ami megvédi a világtól.
Valamit otthagyunk magunkból, ha elhagyunk egy helyet, ott maradunk, noha elutazunk. És vannak olyan dolgok is bennünk, amelyeket csak azáltal lelhetünk meg újra, ha visszatérünk ezekre a helyekre.
Amikor az ember sokáig van úton, sokáig hall olyan nyelvet, amelyet nem ért, sokáig használ olyan pénzt, amelynek nem tudja az értékét, sokáig jár olyan utcákon, amelyeken még sose járt, szép lassan rájön, hogy a régi énje, és mindaz, amit megtanult, nem ér semmit az új kihívásokkal szemben.
Mai viszonylatban ötvenméteres gyorsúszásban megütöttem ugyan a világbajnoki szintet, de száz méteren már nehézségeim lettek volna, hiszen dohányoztam és az edzéseket is hanyagoltam. Ha félreteszem azt az átkozott cigarettát, talán a világ három legjobbja között lehettem volna, de nem tehetek magamnak szemrehányást, hiszen mindig is ösztönlény voltam és részben az vagyok ma is.
Mert ami az utazás értékét adja, a félelem… Távol hozzátartozóinktól, távol nyelvünktől, elvesztve minden támaszunkat, megfosztva minden álarcunktól…, teljesen saját magunk felszínén találjuk magunkat. De mivel az az érzésünk, hogy lelkünk beteg, szemünkben minden ember és minden dolog csodaként nyeri vissza értékét. Egy asszony, aki önfeledten táncol, egy függöny mögül kikémlelt, asztalon álló üveg: minden kép szimbólummá válik. És amennyire saját életünk benne van ebben a pillanatban, annyira látjuk az egész létet benne tükröződni.
Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól.
Szerintem nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani saját magunknak, ugyanakkor igyekezzünk humorral enyhíteni a bajokat, amelyeket szinte sohasem tudunk elkerülni.