Kellő távolságból szemlélve az életemet képes voltam jelentős változásokat előidézni magamban, és átértékelni a számomra fontos dolgokat.
Önismeret idézetek
A legtöbb ember azt gondolja, hogy örökösen mozgásban vagyok: táncolok a színpadon, rohangálok a lépcsőházban, csimpaszkodom az Eiffel-toronyról, ilyesmi. De az élet megtanított arra, hogy a legjelentősebb és legemlékezetesebb pillanatok általában akkor történnek, amikor nyugalmi állapotban vagyok, ücsörgök, meditálok, szemlélődök.
Mi, európaiak állandóan nyüzsgünk, agyunk nem áll meg egy pillanatra sem. Vagy a múlt sérelmein rágódunk, vagy attól rettegünk, hogy mit hoz számunkra a holnap. Elménk meg van terhelve idejétmúlt tradíciókkal és a modern élet feszültségeivel. Nem tudunk örülni a jelennek, pedig ez az egyedüli létező realitás.
Meg voltam róla győződve, hogy korán bevégzem, mert egy csirkefogó vagyok. Megvolt hozzá a mentalitásom. Egy barátommal laktunk együtt Párizs vöröslámpás negyedében, egy lepattant szállóban, volt mellette egy bár, ahová a nehézfiúk jártak. Csak annyit mondok, hogy egy vagy két hónap múlva már nyolc lány akart dolgozni nekem, akik mind belém voltak esve. Nem sokon múlt, hogy tényleg egy strici legyen belőlem.
Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk, akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik – hadd tudja meg, mi az a harag.










