Ha valaki egyszer rászokik az olvasásra – az ilyen szokásokat fiatal korban veszi fel az ember –, nemigen tud egykönnyen lemondani róla.
Ha tehetném, minden időmet olvasással tölteném.
Nagyon szerettem olvasni. A családban olvasnivaló a bunyevác imakönyvön kívül csak az évente megjelenő Danica (Narodni Kalendar) volt, így erről magamnak kellett gondoskodnom. Esténként a barátom nénjétől kölcsönkért 10 filléres vadnyugati és idegenlégiós témájú regényeket olvastam, sokszor titokban, a dunna alatt egy elemlámpával megvilágítva. A konyhában a petróleumlámpa fényénél csak rövid ideig olvashattam, mert apám „Ne rontsd a szemed!” felkiáltással elküldött aludni.
Mi a jó egy olyan könyvben, amelynek az elolvasása után még nyomorultabbnak érzed magad, mint előtte?
Az olvasás megnyitja a hibás, múlékony emberi lényt a halhatatlanság felé.
Minden olvasás célja a találkozás, a találkozásban pedig nem kevésbé fontos szereplő az olvasó, mint a szerző.
Gyakran menekültem az olvasásba, egy olyan világba, amihez semmi közöm nem volt, kívülről figyelhettem az emberek problémáit, annyit és úgy élhettem át belőlük, amennyit akartam.
Azt hiszem, az ember szeretheti a zenét és az olvasást olyan mértékig, hogy megfelelő megfontolás után úgy dönt, hogy bevételeinek és életenergiáinak jelentős részét ezekbe fekteti.
A legnagyobb kalandok a könyvek lapjain keresztül élhetők át, valamint az olvasás útján juthatunk el olyan világokba, ahová sehogyan másképp.
Arra készültem, hogy belevetem magam az olvasásba, és ily módon a rosszkedvem utolsó morzsáitól is megszabadulok.
Szerintem ez az olvasás egyik célja. Így megélhetünk más életeket is, nem csak azt az egyet, amelyben létezünk. Ettől lesz az egyszobás mentális kunyhónkból villa. Tehát az olvasás mindig telepátia és mindig időutazás. Mindenkivel, minden hellyel, minden idővel és minden elképzelt álommal összeköt bennünket.
Minden olvasás egyfajta teremtés. Végtelenül örülök, hogy közös világban kalandoztunk, és ezek a hősök mint barátok a mindennapjainkba beszivárogtak. Mindenkinek jó bandukolást az élet ösvényén!
Az a könyv, amelyet nem érdemes újraolvasni, első olvasásra sem érdemes.
Cellám magányában az olvasás lett számomra minden, különösen büntetésem első két évében. Az olvasás valóságos felüdülés volt nekem, közben elfelejtettem, hogy milyen helyzetben vagyok.
A szíved hatalmas. Komolyan! És mindig tudod még egy kicsivel nagyobbra nyitni. Ebben segít az olvasás.
Az olvasás formálja az embert. A könyvek világa bizonyos értelemben sokszor valóságosabb, mint ami az ablakon kinézve tárul elénk. Azt nem távolról tapasztalja meg az ember, belül van, a lelkében él.
Az ostobák mindent megbámulnak egy híres költőben: én csak a magam kedvéért olvasok, én csak azt szeretem, mely az én ízlésemnek felel meg.
A szakításunk után úgy kerestem a belső békémet, hogy olvastam, olvastam, olvastam. A könyvek mindig is fontos lelki táplálékot jelentettek számomra, különösen amikor hurrikánként söpört végig rajtam a mélabú.
A regény olvasása egyszemélyes, magányos cselekvés. Belehelyezkedni, megérteni, átélni – valószínűleg ez a leghatékonyabb szembesülés egy könyvvel vagy annak a mondanivalójával.
Ha valakit könyv mellett találsz, s könyvét nem csukja be jöttödre: ne maradj soká, mert ez annak a jele, hogy szeretne tovább olvasni.
