Amerikában is, nálunk is, amennyire ismerem a képernyősök karriertörténetét, azt tapasztalom, akiben van szufla, tehetség és motiváció, annak itt is, ott is, előbb-utóbb összejön. Persze egészen más nagyságrendekről van szó.
Oprah Winfrey mindvégig nagyon szívélyesen bánt velünk, talán az egyetlen emberszabású televíziós volt azok közül, akiket az évek során volt szerencsém személyesen is megismerni.
Azt, hogy a magyar tévénézők megtudhatták, Vágó Istvánnak lába is van, maradéktalanul nekem köszönhetik. Vágót ugyanis korábban beállították a pult mögé, és ő évtizedekig el nem mozdult onnan, ezért aztán csak deréktól fölfelé látszott a különböző vetélkedőkben. Miután ők is látták a show-ban, ahogy én lazán bejövök, és összevissza dobálom a lábam, egyszer csak Vágó is elkezdett befutni a stúdióba. Valamelyik jóakaratú elnök egyébként szándékosan szembeállította a Friderikusz Show-val Vágó akkori vetélkedőjét, hátha az majd csökkenti a nézettségünket. De szegény Vágó, minden csütörtök este, hogy úgy mondjam, megszívta: más napokon ugyanis nagyon sokan nézték a műsorát, tizenöt-tizenhat százalék, csütörtökön meg alig három-négy.
A Friderikusz show nagyon magas költségvetésű műsor volt, évadonként kétszázötven-háromszáz millió forintba került, és abban a Magyar Televízióban, ahol a rendszer lényege és legfőbb mozgatóereje az volt, hogy ki mennyit tud zsebre tenni, komoly érdekeket sértettem azzal, hogy én ezt a pénzt legálisan műsorkészítésre fordítottam, ennyivel is kevesebbet lehetett illegálisan lenyúlni.
Bár tele van a hócipőm azzal a fajta újságírással is, amely egyébből sem áll, mint mindig mindenkit leszól, megrágalmaz, hangulatot kelt, és cinikusan minősítget. Márpedig ma ez a divat. Hosszan gondolkodtam, hogy miért van ez így, mire egy nagyon tehetséges, fiatal újságíró-barátom, aki huszonkilenc éves, korosztályának elsőrangú szakembere, a következő megoldást kínálta: mindez azért van így, mert a tudás hiányát pótolni kell valamivel. Azt hiszem, igaza lehet. Cinikusnak lenni roppant egyszerű, nem kell hozzá tudni semmit, meg lehet spórolni az olvasást is, nem kell archívumokat bújni, gondolkodni, és főként nem kell kontrollálni az indulataidat és a gyűlöleteidet. Bátran hagyatkozhatsz a legrosszabb énedre. Ha ezek az újságírók, akkor én, Nagy Lajossal szólva, valami egészen más vagyok.
Nagyon sok éve egy idősebb szaktársam azt tanácsolta nekem, hogy a magánéletem legyen csak az enyém, mert ha egyszer kinyitom ezt az ajtót, soha többet nem fogom többet becsukni, és körülbelül 40-45 éve ennek megfelelően járok el. Ezzel persze mindig együtt jár, hogy találgatnak egyesek, de ezek a találgatáson alapuló mendemondák sok esetben akkora marhaságok, hogy magam is, ha olvasom őket, csak mosolyogni tudok rajtuk, kivéve, amikor a falnak megyek tőlük.
A sajtó nagy hatalom, ám miként a gátjait átszakító vízáradat egész vidékeket dúl föl, és tönkreteszi a termést, ugyanúgy a megzabolázatlan toll is csak a rombolást szolgálja. De ha kívülről zabolázzák meg, az rosszabb, mint ha semmi nem fékezi.
A sajtó túllép működésének okszerűen velejáró szerepén, ha a közvélemény befolyásolása nem egyszerűen a sajtó állásfoglalásának természetes következménye, hanem kifejezetten azt célozza, hogy az egyik politikai szereplőnek közvetlen kárt okozzon.
Demokratikus, hazafias sajtó nélkül nincs erős, demokratikus Magyarország.
Amikor az emberek többsége újságot választ, akkor, bár azt hiheti, hogy „csak” értékrendet választ, valójában viszont véleményt, olyat, amely nagy valószínűséggel azonos a sajátjával. A tájékozódásnál sokszor fontosabb, hogy az újságolvasással megerősítést nyerjen saját véleményünk, valamely véleményközösséghez való tartozásunk. Az ellentétes állásponttal való találkozás diszkomfortot okoz, mert arra kényszeríti az embert, hogy újra átgondolja saját véleményének helyességét.
A demokratikus sajtónak kulcsszerepe van a demokratikus társadalom megszervezésében, fenntartásában, mert normát, mintát közvetít és teremt.
Amikor elment a kedvem a politikai újságírástól, és úgy döntöttem, hogy szavahihetőbb kuncsaftok után nézek, rengeteg mágussal és ufólátóval hozott össze a sors. Akkor végre úgy éreztem, független vagyok, mert a „Nulladik típusú találkozásokat” egy napon támadta a Magyar Fórum, a Beszélő és a Népszabadság. Aztán a Magyar Tudományos Akadémia szinte egy időben átkozott ki egy alföldi református lelkésszel. Napról napra éreztem, ahogy egyre függetlenebb leszek.
Ha nem szerzek gólt, a norvég média címlapon hozza: Góltalan! Ez a cím. Így megy ez. De ezt jó dolognak tartom. Egyáltalán nem panaszkodom, én is azért igazoltam a Manchester Cityhez, hogy sok gólt szerezzek. Valahol elvárás is volt – bár talán nem ennyi – és még mindig én vagyok az a játékos, aki a végén a kapuba juttatja a labdát.
A televízió, az internet, sőt a legtöbb technikai vívmány azért jött létre, hogy a mi életünk jobb legyen. Addig a pillanatig, amíg mi használjuk ezt a technikai vívmányt, semmi baj nincsen. Csakhogy lusták, bunkók, egyre primitívebbek és egyre inkább manipulálhatók vagyunk. Nagyon félünk attól, hogy felelősséget vállaljunk bármiért. A technikai vívmányok túlnőnek rajtunk, ők kezdenek használni minket. Az, hogy az internet rányomja a bélyegét az életünkre, az nem csak az internet hibája. Az a te és az én felelősségem is. Mi döntjük el, hogyan használjuk.
A harminc centiméteres gránát sokkal nagyobb lármát csapott, mint ezer zsidó újság viperasziszegése, tehát csak hadd sziszegjenek!
Az úgynevezett liberális sajtó munkája a sírásók munkája volt, amely a német nép és német birodalom vesztét szolgálta.
Egy országban – újságok segítségével – két hét alatt a düh és felháborodás olyan állapotába lehet hozni az ítélőképtelen tömegeket, hogy az emberek hajlandókká válnak arra, hogy bizonyos érdekeltek érdemtelen céljaiért katonáknak öltözve öljenek, és magukat megölessék. Ennek megfelelően nem hiányoznak a próféták, akik kultúránk közeli pusztulását jósolják. Én nem tartozom ezekhez a pesszimistákhoz; hiszek egy jobb jövőben.
Lehet-e mégis eset, hol a cenzúra üdvös? Az én eszem nem képes olyat gondolni, tehát erről nincs mit szólnom.
A szabad sajtó Kolumbus tojása; ez oldja meg a kérdést: miként lehet szabadságot, békét és polgári rendet egyesülten fenntartani. A szabad sajtó az, mi békés úton vezet a műveltség magas fokára és szabadságra: ellenben annak elnyomatása az, mi tirannizmust és revolúciót teremt.
A Tisza Pártban abban különbözünk a többi politikustól, hogy nemcsak médiapolitizálást folytatunk és Facebook-posztokat írogatunk, hanem beszélgetünk az emberekkel. Ha ez populizmust jelent, akkor populista vagyok.
(Népszava – 2024.05.30.)