Mi vagyunk az elsők, akik teljes valójában felismerjük a ránk leselkedő veszedelmet, és az utolsók, akik tenni is tudunk ellene.
A természet világa sem nem végtelen, sem nem sebezhetetlen. Kíméletre és védelemre van szüksége.
A természet csak homlokába tett
Látó szemet, hátát, a védtelent,
Csupán a jámbor hűség védi meg.
A természet visszaszorulása elleni küzdelem érdekében a Save Our Wild Isles kampány arra szólítja fel az embereket, hogy „hetente egyszer vaduljanak el” – ami magában foglalhatja vadvirágmagok elültetését, növényi alapú élelmiszerek fogyasztását vagy a közösségi projektekben való részvételt.
(The Guardian, 2023 március 13.)
Az igazság az, hogy mindannyian, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy hol élünk, szerepet játszhatunk és szerepet kell vállalnunk a természet helyreállításában. Könnyű túlterheltnek vagy tehetetlennek érezni magunkat a bolygónk előtt álló problémák nagyságrendje miatt, de a megoldások a kezünkben vannak. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, mert bár a természet válságban van, most van itt az ideje a cselekvésnek, mert együtt még megmenthetjük.
(The Guardian, 2023 március 13.)
Sokan úgy tartják, hogy az újrafeldolgozás általánossá válásával újfajta kapcsolat alakulna ki a gyártók és a fogyasztók között; utóbbiak például inkább csak bérelnék a mosógépeket és a televíziókat (ahogy ma már sok helyen a mobiltelefonokat), és jóval nagyobb hangsúly esne a javításra, illetve a minél kisebb környezetterhelést jelentő újrahasznosításra.
50 évvel ezelőtt a bálnákat a kipusztulás fenyegette világszerte. Aztán az emberek összefogtak és most több bálna él a tengerekben, mint amennyit az emberiség valaha is láthatott.
Tudod, mi lesz az elkövetkező háborúk tétje? Nem arany, nem néhány kilométerrel odábbtolt országhatár. Ezeket a háborúkat azért fogják vívni, hogy megszerezzék egyes folyók forrásvidékét. Azon országok fogják kirobbantani, melyek területére máshonnan folynak be a vizek, eleve szennyezetten, megmérgezve. A tiszta forrásokért fogjuk vérünket ontani.
Véget kell vetnünk a föld kizsákmányolásának, annak az igyekezetnek, melyben baltával törve-zúzva estünk neki az élővilágnak és a természetnek is. Hátha a vírus után visszahőkölünk és jobban tiszteljük majd az életet.
Az emberek még a világ legjobb indulatával is képesek korlátozni az élővilágot. Ez bizonyos fokig szinte elkerülhetetlen, de vegyük észre, hogy betolakodók vagyunk, hogy már elkéstünk, és hogy az élővilág összességében sokkal jobban járna, ha nem lennénk itt.
A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.
A katasztrófa akkor következik be, amikor a Föld a fejünkre olvassa mohóságunkat.
Mi vagyunk a legnagyobb hatalmú faj, amely valaha is élt ezen a Földön, de ez a a hatalom felelősséget is jelent. A mi feladatunk, hogy gondját viseljük a bolygónak és a rajta élő minden teremtménynek.
Az önmagunkkal való szembenézés és értékeink szükségszerű revíziója soha nem könnyű feladat. (…) De szinte biztos, hogy túl kell esni rajta, saját életünkben külön-külön éppúgy, mint a társadalmak életében együtt. Vagy akár az egész bolygóéban, hiszen (…) globális környezeti problémáink minden eddiginél általánosabb értékrevíziót kényszerítenek ránk.
Hajlamosak vagyunk (…) azt hinni, hogy a kicsi és nem ehető élőlényekre kevésbé van szükségünk.”Hát kihalnak, na és? Csak nem fontosabb néhány haszontalan gyom és csúszómászó, mint az ember?” Ez a látszólag józan felfogás nem veszi tudomásul azt a ma már nyilvánvaló tényt, hogy a természetben szinte semmi nem haszontalan: a vad fajok olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekünk, amiket nélkülük csak igen körülményesen tudnánk megszerezni. Ráadásul igen drágán is, míg ők ingyen adják. Elvesztésük ugyanolyan veszélyekkel jár, mintha, mondjuk, egy repülőgépből kihullanának az apró és látszólag jelentéktelen tartószegecsek.
Gyakran elhangzik a kérdés: „Mi a mai világ legfontosabb környezeti és népesedési problémája?” A tömör válasz talán a következő: „Az, hogy egyetlen legfontosabb problémát keresünk.” Ha nem oldjuk meg az összes problémát, csak mondjuk tizenegyet a tizenkettő közül, egymással való összefüggéseik garantálják, hogy az egész munka hiábavaló legyen.
„A környezetvédelem nem mehet a gazdaság rovására.” E követelmény mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a környezetvédelem luxus, tehát ha egy-egy problémát megoldatlanul hagyunk, azzal pénzt takarítunk meg. A valóságban a megoldatlan környezeti problémák rendszerint óriási pénzveszteséggel járnak, rövid és hosszú távon egyaránt, megelőző vagy idejében elhárító jellegű megoldásuk pedig hosszú távon mindenképp gazdaságos, és gyakran rövid távon is az. Ilyen szempontból a környezet hasonló az emberi testhez: egészségesen tartani olcsóbb, mint betegségeiből kigyógyítani.
Nem gondolunk arra, hogy hosszú távon mi lesz a következménye a tetteinknek. Kitalálunk valami nagyszerű terméket, dolgot, ami most megkönnyíti, az életünket, de nem gondolunk arra, hogy mi lesz harminc év múlva. Nem gondolunk arra az időre, amikor a fákat teljesen kiirtjuk, és már nem lesz több növény.
Az ember, aki szerényen sapiensnek, bölcsnek nevezi magát, noha bolondok bolondja, képtelen korlátozni populációjának méreteit, képtelen megakadályozni a haszontalannak vagy károsnak ítélt anyagok felhalmozódását, képtelen alacsony szinten tartani az energiafelhasználását és képtelen békésen együtt élni a bioszférával, amelyből vétetett.
Ha valaki nem tekinti tulajdonának a természetet, hanem érzi, hogy annak csupán értelmes része, könnyen el tudja dönteni, hogy mit szabad és mit nem.