A legnagyobb kalandok a könyvek lapjain keresztül élhetők át, valamint az olvasás útján juthatunk el olyan világokba, ahová sehogyan másképp.
Az a könyv, amelyet nem érdemes újraolvasni, első olvasásra sem érdemes.
Az olvasás formálja az embert. A könyvek világa bizonyos értelemben sokszor valóságosabb, mint ami az ablakon kinézve tárul elénk. Azt nem távolról tapasztalja meg az ember, belül van, a lelkében él.
Engem utáljanak nyugodtan, csak vegyék meg a könyveimet.
A könyvek biztonságot nyújtanak. Olyanok, mint a barlangok, ahová behúzódhatsz, ha az életed körül forgószél támad, vagy ha úgy érzed, fenyeget a vihar. Időt adnak számodra, hogy rendezd a gondolataidat, segítséget, hogy dönteni tudj jó és rossz között, utat nyitnak számodra, ha úgy érzed, nem tudod eldönteni, merre tovább. Az életed maga is egy könyv, csak az a kérdés, mit kezdesz vele. Nem mindegy, hogy vígjátékot akarsz-e kerekíteni a végére, amire úgy emlékeznek majd az olvasóid, mint egy szórakoztató történetre, aminek élvezet volt a részesévé válni, vagy drámát, amiben sírhatnak, mégis úgy érzik, tanultak, fejlődtek általa, netán egy olyan történetet kanyarintasz, amit senki nem olvas szívesen, és azt is el akarják felejteni, hogy valaha a kezükbe vették a regényt.
Egy könyv önmagában csak és kizárólag arra lehet bizonyíték, hogy van nyelv, van írás és van nyomtatás. Ennél többet egyetlen könyv sem képes bizonyítani – teljesen mindegy, hogy mi áll benne.
Meglehet, hogy sok regény csakugyan vesztét okozza sok fiatal lánynak, de az is bizonyos, hogy a jó regények megtanítják a lányokat gyengédségre és a társas erények gyakorlására.
A könyvekben nincsenek korlátok. Megnyitották az elmémet a világ felé. Mindenfélét olvastam Thomas Manntól Edgar Allan Poe-ig.
A szakításunk után úgy kerestem a belső békémet, hogy olvastam, olvastam, olvastam. A könyvek mindig is fontos lelki táplálékot jelentettek számomra, különösen amikor hurrikánként söpört végig rajtam a mélabú.
Nincs oly rossz kert, melyben valami hasznos fű nem volna. Nincs oly rossz könyv, melyben semmi jó nem találtatnék.
A könyvtár egy nagy labirintus, jele a világ labirintusának. Bemégy, és nem tudod, kijutsz-e belőle valaha.
A könyvek nem azért vannak, hogy higgyünk nekik, hanem azért, hogy megvizsgáljuk őket.
Valahányszor megkérdeznek, melyik könyvet vinném magammal egy lakatlan szigetre, azt felelem: „A telefonkönyvet: annyi sok szereplővel számtalan történetet tudnék kitalálni.”
Könyvtárban lenni jó: néha úgy érzi magát ott az ember, mint valami pályaudvaron, s ha egzotikus tájakról olvas, mintha vonat röpítené távoli partok felé.
A könyvnek az a jó, ha olvassák. A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig a dolgokról beszélnek. Ha szem nem olvassa, a könyv jeleiből nem lesznek fogalmak, vagyis a könyv néma.
Mivel tehát annyi könyvet nem tudsz elolvasni, amennyivel rendelkezni szeretnél, elég, ha annyival rendelkezel, amennyit el tudsz olvasni.
Annyi könyvet vásároljunk tehát, amennyi kell, és szobadíszül egyet se!
A regény olvasása egyszemélyes, magányos cselekvés. Belehelyezkedni, megérteni, átélni – valószínűleg ez a leghatékonyabb szembesülés egy könyvvel vagy annak a mondanivalójával.
Ha valakit könyv mellett találsz, s könyvét nem csukja be jöttödre: ne maradj soká, mert ez annak a jele, hogy szeretne tovább olvasni.
