Az igazi béke (…) nem pusztán a háború hiánya. Az igazi béke a háború valószínűtlensége.
Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.
Ezer meg ezer év edzett apát és fiát
Elfogadni, ha kell, a hősies halált.
Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt
Szívében viselni fekete gyászruhát.
Ha az államhatalom segítségével egy népet a tönk szélére juttattak, akkor az ilyen nép fiainak nemcsak joga, de egyenesen kötelessége a forradalom.
Alapjában véve úgy vélem, hogy a 25 évnél hosszabb béke minden nemzetnek ártalmas. A népeknek szükségük van vérveszteségre a regenerálódáshoz, akárcsak az egyes embernek. Azelőtt, az őseink életében ez harc által ment végbe.
Napjainkban sokszor halljuk a megjegyzést, hogy ez a háború tulajdonképpen a második világháború, azaz a mostani harcot azonosítják az előzővel, amelyet közülünk sokan mint katonák harcoltak végig. Ez az észrevétel nemcsak azért helyes, mert a jelen küzdelem is majdnem az egész világra kiterjed, hanem helyes azért is, mert ugyanazok az erők, amelyek az első világháborút okozták, felelősek a jelenlegiért is, s ezek az erők és hatalmak most is ugyanarra a célra törnek, amit akkoriban talán első pillanatban nem vallottak be, de harci szándékaik mélyen már akkor is meghúzódtak.
A háború nem ismer családi kötelékeket, se baráti érzelmeket.
A stratégák hadseregüket mindig hajlamosak az előző háborúra felkészíteni, kiváltképp, ha abban győztek.
Bármennyit is gondolkodtam utólag a háború alatt folytatott politikánkon – és erre bőven volt alkalmam német „díszfogságom” idején, valamint az amerikai táborokban és végül ma is tartó emigrációs életemben, – semmiképpen sem juthattam arra a gondolatra, hogy mi lényegesen másként cselekedhettünk volna, mint ahogyan a valóságban eljártunk. Józan ítéletű ember nem vitathatja, hogy mindenképpen ugyanaz lett volna sorsunk; hiszen végül a lengyelek és csehek is ugyanúgy jártak, mint a magyarok, románok és bolgárok, akik, bár egymástól eltérő mértékben, részt vettek a háborúban Hitler oldalán.
Ez a háború nem olyan, mint az eddigiek: aki a hadseregével behatol egy területre, az ott érvényre juttatja a maga társadalmi rendjét.
Azt akarják, hogy egyezségbe bocsátkozzam velük. Nem teszem. A háború, az háború.
Az egész világ szeme rátok szegeződik, bennetek látja azt az erőt, amely a német területrablók haramiabandáját meg tudja semmisíteni.
Jobb szeretnék egy német zászlóaljat magam előtt, mint egy franciát a hátam mögött.
A négereknek igenis megvan az okuk arra, hogy bojkottálják a hadba vonulást. Miért menjünk el valahova, hogy meghaljunk egy olyan demokráciáért, amely egy, néhány órája partra szállt fehér bevándorlónak több jogot biztosít, mint a négyszáz éve véres verejtékkel szolgáló négernek?
Nem akarok harcolni. De ölbe tett kézzel várni az elkerülhetetlent még rosszabb.
A két világháború átrajzolt egy egész kontinenst, az ilyesmit nem lehet elfelejteni. A délszláv háború következményeit generációk nyögik majd, az ilyen háborúk istenigazából nem érnek véget soha.