Harcoltak, megbékéltek, városokat emeltek vagy tiportak el, szerettek s gyűlöltek évezredeken át. Uralták a lapályokat, hegyeket, erdőségeket, sivatagokat, és a varázserő síkját – de önnön lelkük fölött gyakorta elvesztették hatalmukat.
Vereség… Győzelem… Nemigen tudok mit kezdeni ezekkel a kifejezésekkel. Van lelkesítő győzelem, és van lealjasító győzelem. Van gyilkos vereség, és van vereség, amitől felébredünk.
A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar.
Ma már nem tudom megérteni azt a lázt, amely akkor annyira hatalmában tartotta a lelkeket. Mind a hárman gyöngék voltunk még. Sebeink még alig gyógyultak, de azért készek voltunk rá, hogy újra odaálljunk a harcsorba és küzdjünk. És a vérünket ontsuk a hazáért.
Soha ne hátrálj meg a küzdelemtől. Támadj akkor is, ha kedvezőtlen helyzetből kell, ezzel megzavarod az ellenséget.
Van a háborúnak egy törvénye, amelyik így szól: a tiszta fegyverek győznek a szennyes fegyverek fölött. Ha azonban egyik sem tiszta a fegyverek közül, akkor mindig a nagyobbik gonoszság és a nagyobbik gyűlölet győz. A szentek tisztasága és szelídsége legyőzi a vadállatokat, legalábbis így tanítják ezt, de ha két vadállat küzd egymással, akkor mindig a vadabbik vadállaté a diadal. Ha két barbár visel hadat egymás ellen, a barbárabbik nyeri meg azt. Így tanítja a történelem. Vagy tisztábbak kellett volna legyünk, vagy barbárabbak.
Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.
Gyalogok vagyunk a világok közötti hatalmi játszmában. Oda megyünk, ahol szükség van ránk, és tesszük, amit tennünk kell. Minden egyéb csak másodlagos lehet.
Úgy gondolom, hogy (a lőfegyvereket) maga a Sátán találta fel, mert ellenük nem lehet közönséges fegyverekkel és ököllel védekezni. Minden emberi erő elszáll, amikor lőfegyverekkel találkozik. Az ember meghal, mielőtt meglátná, mi közelít.
A háború annyi elviselhetetlen megpróbáltatást, gyászt és könnyet hozott, hogy lehetetlen elfelejteni.
Azok, akik provokációkat szerveznek Oroszország ellen, úgy meg fogják ezt bánni, ahogyan már régóta nem bántak meg semmit.
Bármilyen jellegű játszadozást a terroristákkal, még inkább a felfegyverzésüket, nem csak rövidlátó, hanem tűzveszélyes tettnek tartjuk. Ennek következtében a terrorizmus veszélye a világban kritikus mértékűre nőhet, és új területekre terjedhet ki.
Ahogy az életre, úgy egy csatára sem lehet teljesen felkészülni.
Nem jutott eszébe (…), hogy a világ bajait nem a szegények okozzák? A háborút a politikusok, kapitalisták, entellektüelek, bürokraták, a Wall Street-i nagyfejűek, vagy a kommunista nagyfejűek csinálják – sohasem a szegények.
A késlekedő győzelem éppolyan idegfeszültséget okoz, mint az elnapolt vereség.
A kiképzésnél ugyanúgy kell felkészíteni a katonát, mint a sportolót. Akkor ugyan nem rúgom szét a fejét, de megszédül, és elveszti a küzdelmet. Utcán nem lehet ilyet csinálni, ott akkorát kell rúgni, hogy ne tudjon felállni. Jó helyre kell rúgni. Harcban ugyanez van, ott nincs olyan, mint a nótában: nekimenjek, ne menjek? Ott neki kell menni.
A tanítványaim közül többen voltak éles bevetésen, de én csak kiképeztem őket. Nem voltam olyan helyzetben, hogy megéljem, milyen, amikor kilövik mellőlem a társamat, a barátomat. Versenyszerűen verekedtem, rúgtam le másokat, és ipponnal megnyertem a küzdelmet, ezt ismerem, de nem voltam utcai verekedő sem.
Az igazi béke (…) nem pusztán a háború hiánya. Az igazi béke a háború valószínűtlensége.
Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.