Sok éven át figyeltem a Forma–1-et, és egyedül a stopperóra számít, az életkor nem. Sosem határozta meg az eredményemet az útlevelemben szereplő születési dátum, csak az óra.
Minden egyes verseny után átnézem a csapat jelentését, ami arról szól, hogy mit csinálhattunk volna jobban, mik azok a területek, ahol nekem, vagy a csapatnak fejlődnie kell. Ez alapján természetes, hogy futamról futamra fejlődöm.
Egy Forma-1-es hétvége sokkal több elfoglaltságot jelent, mint a kisebb kategóriákban. Sokkal többről szól, mint a vezetés: egymást érik a megbeszélések a mérnökökkel, és a sajtót is ki kell szolgálni. Sokkal nehezebb az embernek beosztani az idejét, energiáit, hogy fókuszált maradjon, hogy ahányszor beül az autóba, mindig 200 százalékos teljesítményt nyújtson.
Visszatekintve az egészre, nagyon erősek voltunk. Az egész Forma-1 arról szólt ekkortájt, hogy Senna vagy Prost? Össze voltunk kötve egymással és nem csak a versenyzésben, hanem az életben is. Örökké a szívem mélyén fogom őrizni a rivalizálást és a barátságot is egyaránt.
Az utolsó versenyemen, Adelaide-ben már világbajnokként ünnepelhettem a dobogó második fokán 1993-ban, azonban a futamgyőztes Ayrton megfogta a kezem és azt akarta, hogy én is a dobogó legtetején ünnepeljek vele együtt. Ez a pillanat változtatta meg teljes mértékben a kapcsolatunkat, és ma már nyugodtam elmondhatom, hogy egy nagyszerű történet volt a miénk.
Nem tudom, hogy a mostani rivalizálások ugyanolyanok-e, mint az enyém Ayrtonnal volt. Két teljesen más korszakról beszélünk. A versenyzés világa ma már sokkal kifinomultabb, a környezet is megváltozott és a versenyzőknek is más a kapcsolata az újságírókkal.
Nem telik el úgy nap, hogy valamelyik ismerősöm ne beszélne Ayrtonról és rólam. Ez azt jelenti, hogy mindketten valami olyat tettünk, ami a szurkolók számára maradandó maradt.
Úgy vélem, eljön az a pont, amikor egy pilóta még mindig rendkívül erős a versenyeken, viszont az az extra apróság, ami az időmérős zsenijüket jelenti, elkezd megkopni. És szerintem az egyik érdekesség Lewis kapcsán, hogy ez még mindig megvan benne. Úgy gondolom, rendkívüli fizikai tehetséggel van megáldva, kombinálva a mentális elszántságával.
Szerencsés vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akik a legfeddhetetlenebbek, és szerintem ez a tulajdonság jellemzi Lewist is. Már ő az egyik legidősebb versenyző a rajtrácson, mégis úgy vezet, mintha az egyik legfiatalabb lenne. De egy bajnoki címektől és számos győzelemtől hemzsegő karrierben is nehezen találunk olyan pillanatot, amikor Lewis valami csúnyát csinált volna a pályán. Rengeteg lélegzetelállító és bátor dolgot csinál, de nem látunk tőle durva vagy dodzsemezős megmozdulást, vagy bármilyen cselt a vezetésében. Remélem, ezt a pályafutása hátralévő részére is megtartja, mert ez egy elég feddhetetlen karrier eddig. Úgy vélem, a többszörös bajnokok között szinte példa nélküli, hogy úgy érjen el valaki ennyi sikert, hogy még csak a sportszerűtlenség árnyéka se vetüljön rá.
Érdekelt a versenyzés és minden, aminek motorja van. Sosem gondoltam, hogy eljuthatok az F1-ig, mivel sosem volt pénzünk. De szerencsére jó emberek szegődtek mellém, Dave és Steve Robertson, akik lehetővé tették a dolgot. Nélkülük esélyem se lett volna. Azt hittem, évekig gokartozni fogok, és csinálok belőle egy kis pénzt, autózni nem volt pénzem. Aztán barátok és családtagok segítettek, összejött a Formula-Renault és egy kis tehetséggel egy év múlva az F1-ben voltam.
Összességében mindig jobb, ha több versenyző küzd a bajnoki címért. Ettől a sportágat is jobban fogják kedvelni.
Természetesen fontos megérteni a versenyzés technikai oldalát. Aki jobban ismeri, pontosabban tudja, mi történik az autójával, és ettől gyorsabb is lesz.
Az apukám miatt gyerekként rengeteg időt töltöttem a versenypályákon, ezt nagyon élveztem. Már egészen kicsi koromban egyértelművé vált számomra, hogy versenyző akarok lenni. Háromévesen szerettem bele a sportba igazán, négyévesen már elkezdtem gokartozni.
Döbbenetes, hányan meglepődnek azon, hogy az autóversenyzéshez fittnek kell lenned. Egyetlen más sportághoz sem hasonlít, nem olyan, mint mondjuk a kosárlabda. Bárki megpróbálhat úgy játszani, mint LeBron. Nem fog ugyan menni, de felmehet a pályára és kipróbálhatja. Ilyen autókat viszont az átlagember nem vezet. Fogalmuk sincs arról, hogy megy.
Minden évben, amikor eljön a karácsony, döntést kell hoznom. Akarok-e tovább vezetni? Akarom-e folytatni a versenyzést? Szerintem egészséges dolog lefolytatni önmagaddal ezt a beszélgetést.
Schumacher edzője a versenyszimulációk után vérmintát is vett, hogy az edzéseit ennek megfelelően alakítsa ki. Ennek eredményeképp ő volt az első, aki felismerte az elektrolitok jelentőségét.
A Forma-1-es versenyzők is atléták. Michael Schumacher volt talán az első, aki felismerte, hogy a kiváló edzettség versenyelőnyt jelent számára, főleg a versenyek késői fázisaiban, amikor a többiek már fáradtak, és hibáztak. Első F1-es éveiben együtt dolgoztam Ayrton Sennával is, és határozottan nem volt fitt. Az első versenyein a köridejei gyakran romlottak, ahogy kezdett fáradni. Mivel rendkívül intelligens volt, hamar felismerte ezt, és javított az edzettségi felkészültségén, de talán soha nem jutott arra a szintre, mint Schumacher.