Néha jó, ha azt hisszük el, amit látunk, de máskor bizony épp azok a legvalódibb dolgok, amiket nem látunk.
Mindenki valamilyen céllal születik. Meg kell találnunk ezt a célt.
Az igazság az, hogy senki nem mer döntéseket hozni. Csak szeretik hinni, hogy igen.
A múltnak nem kell meghatározni a jövőt. Választhatunk. Mindannyian.
Csak az számít, hogy milyen döntéseket hozunk ma.
Még egy ellenséges számítógép nélkül is 74%-os esély van rá, hogy az emberiség barbárságba süllyed.
Kegyetlenség, igazságtalanság, intolerancia, elnyomás. Egykor jogunk volt tiltakozni, tetszés szerint gondolkozni. Ma csak cenzorokat és lehallgató berendezéseket látunk, melyek beletörődésre és behódolásra késztetnek. Hogy történhetett? Ki a felelős? Egyesek nyilván felelősebbek, mint mások. Rajtuk majd egyszer számon kérik. Persze igaz, hogy mikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.
Azt mondják, az eszmére emlékezzünk, ne az emberre, mert az ember elbukhat. Őt talán elfogják, kivégzik és elfelejtik, de az eszme négyszáz évvel később is megváltoztathatja a világot.
Négyszáz évvel ezelőtt, egy nagyszerű ember örökre az emlékezetünkbe akarta vésni november 5-ét. Emlékeztetni akart minket, hogy a tisztesség, igazság, szabadság nem csupán szavak, hanem lehetőségek.
Amíg gumibotot használnak párbeszéd helyett, a szavak ereje felbecsülhetetlen.
A szavakban rejlik a lényeg. Aki jól figyel, meghallja az igazságot. Az igazság pedig az, hogy valami nagy baj van ebben az országban, nem igaz?
Mi csak beszámolunk a hírekről, nem gyártjuk őket. Az a kormány dolga.
Mit sem ér a forradalom, melynek estéjén nem táncol az ember.
Azt akarom, amit ők akarnak, és amit mindenki más, aki átjött ide, és kiadta a belét, és feláldozta mindenét, amije volt. Azt akarom, hogy a mi hazánk, úgy szeressen minket, ahogy mi szeretjük őt! Csak ennyit akarok.
