Van valami a férfiakban, ami vonzó. Az nem vitás, hogy férfiak nélkül nem lennének háborúk. Igen, ostobák vagyunk, efelől semmi kétség. Mindenféle butaságot csinálunk. Mégis van bennünk valami, ami szerintem tiszteletre méltó, és amit mindig is szerettem: a bajtársiasság.
A férfi, aki nem képes önmagára vigyázni, a szerelmére, azt úgysem lehet hűségre, kitartásra kényszeríteni. Minden próba eleve kudarcra van ítélve.
Összességében, mi, pasik sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint a nők. Úgy látom, hogy mivel egyszerűbb „állatok” vagyunk, egyszerűbb vezérelni minket előre és hátra, jobbra és balra, tehát egyszerűbb minket manipulálni. Jobban ki vagyunk szolgáltatva az érzelmi konfliktusok hiányos kezelése folytán jelentkező feszültségeknek, mivel ezt a részünket nem akarjuk fejleszteni.
Látod kiscsávó, ilyen hülyék a Vénusz-lakók – nézett szomorkásan a Móni ölében üldögélő kisfiúra Márk. – Örülj neki, hogy férfi vagy. Bár ne örülj, mert amikor felnősz, meg kell majd fejtened, és ki is kell bírnod őket, amikor megőrülnek, mint most az anyád. És kezeskedem: gyakran meg fognak őrülni. Nem irigyellek.
Férfivé bennünket az asszonyoknál nem az első győzelem avat, hanem az első vereség!
A férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy más férfi figyelme tudja felhívni.








