Az erős koncentrációnak sokszor az a következménye, hogy az ember könnyen elfelejti a már befejezett dolgokat.
Előbb előttem kéne, legyenek az emlékek,
ahhoz, hogy hátat fordítsak.
A végtelen tenger vigasztalóan hat rám, feledtet múltat és jövőt.
Cellám magányában az olvasás lett számomra minden, különösen büntetésem első két évében. Az olvasás valóságos felüdülés volt nekem, közben elfelejtettem, hogy milyen helyzetben vagyok.
Örökké itt, a tavaszszagú kertben,
fehér felhők és bambuszok között,
egy csésze forró teával kezemben
kortyolgatom az illatot, a gőzt.
Itt elfelejtek fájdalmat, szorongást
a testem lassan meleg járja át.
Ha telik: jól van. S máris belehullott
a csészémbe egy cseresznyevirág.
A legfélelmetesebb a halálban nem a jövő elveszítése, hanem a múlté. A felejtés valójában a halál egy formája, amely állandóan jelen van az életben.
Attól, hogy valaki elfelejt egy sértést, még nem bocsátotta meg, csak feledte; a megbocsátáshoz, ugyanis hősies érzés, nemes szív, nagylelkűség szükségeltetik, míg a felejtés az emlékezés gyarlóságából származik vagy a békés lélek szelíd nemtörődömségéből, gyakran pedig csak abból, nyugalomra, békére szomjazunk; mert a hosszantartó gyűlölet megöli a boldogtalant, aki kedvtelve szítja a gyűlölet lángját.
Az emlékező tehetség Isten ajándéka, de olykor a felejteni tudás az igen hasznos és méltánylandó.
És megpróbálok mindent elfelejteni, csak egy lavór meleg víz esténként, és nem csinálni semmit, csak nézni, hogy telik a ku*va élet…
Egész idő alatt festhettem volna, ahelyett hogy az iskolában ülök. És az egészből egy nagy semmi maradt meg! Nuku! Semmire nem emlékszem, egyetlen árva szóra se abból, amit az iskolában tanultunk.
A kéznek is kell tudni emlékezni. A soha meg nem érintett kezek melegére, a meg nem érintett homlokok, a lázból gyógyulók homlokának meleg hűvösére. Egyáltalán, az embernek kézzel, lábbal – gyomrával és tüdejével is – emlékeznie kell, mert semmije sincs, csak az, amit ily módon megőriz. Miért, hogy a felejtéshez van nagyobb tehetségünk?
A valódi felejtés a tanulás.
A valódi tanulás a felejtés.
Semmire nem emlékszem az estéről. Ahogy megkaptam a díjat, utána minden tökre elmósodott. Az egész estéből nulla dolog maradt meg.
– mondta az Oscar-díj átadása utáni eseményekről
Az alkohol segített az összpontosításban, kusza gondolatai rendezésében és a lényegtelen dolgok kikapcsolásában – mint valami burok, ami megvédi a hidegtől, a kétségektől és a gyomorkorgástól. Milyen egyszerű is a könnyűség eme állapotában elsüllyedni! Inni, amíg a gondok kezesbáránnyá nem lesznek.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
az egyik nyár, mint a másik.
Aki felejt, átadja magát az enyészetnek. Aki felejt, arról elfelejtkeznek. Aki felejt, agymosottá válik. Aki felejt, parancs szerint tud emlékezni. Aki felejt, alkalmas lesz bárki befogadására. Aki felejt, a bűnpártolók cinkosává válhat. Aki felejt, azonosul a bűnnel és a bűnössel. Aki felejt, önmaga gyilkosává válhat. Aki felejt, bűnözővé válhat. Aki felejt és feledtet, maga is bűnös. Aki felejt, mások kegyeltje lesz. Sok ilyen »ember«, sok bűnös jár – kel közöttünk, mert sokaknak eredendő bűnük e felejtés közepette kialakult hiányos tudat. Június negyedike!
