Az eső minden tetőre egyaránt esik.
Eső idézetek
Nem nagyon szeretitek az esőt, ugye gyerekek? Én tudom, hogy nem szeretitek, mert akkor nem lehet sétálni, de játszani sem a szabadban. Pedig minden gyermeknek az a legnagyobb öröme, ha az erdőben, mezőn, vagy legalább is az udvaron játszhat. De ne gondoljátok ám, hogy a felnőttek sem szeretik az esőt, különösen akkor, amikor az esőre nagy szüksége van a termőföldnek. Eső nélkül nem teremne semmiféle vetemény és nagy ínség és szomoruság lenne. Az eső a földben termő vetemények éltetője, maga az áldás, az emberiség jótevője. Az igaz, hogy a túl sok eső gyakran ártalmas és sok-sok kárt okoz, de a jó Istenke a legtöbbször akkor ad esőt, amikor éppen szükség van reája.
Esik az eső. Ez a fajta eső olyan súlyos cseppekben hullik, hogy a hangja a zuhanyéhoz hasonlít, csakhogy nem lehet elzárni. Az ember az ilyen esőtől a duzzasztógátakra, özönvizekre meg a bárkára gondol. Ilyen esőben a legjobb visszabújni az ágyba, ami még meleg a takaró alatt, és úgy tenni, mintha még volna öt percünk lustálkodni.
Hallom, amint szakadni kezd az eső, s hevesen dobol képzeletbeli szobám láthatatlan ablakán.
Az időjárás mindent megváltoztat, az eső nyugtató, csendes szomorúságot hoz. Különösen ha így esik, mint most, ilyen függőlegesen, mert a szél alig fúj. Szélcsendben az égi áldás tulajdonképpen inkább megbékélés, mint eső.
Az égen a szürke fellegek esőt ígértek, és nincs is annál hangulatosabb dolog, mint régi könyveket böngészni, miközben kint esik.
Az eső nem rossz idő, hanem az ábrándozás ideje.
Az eső sehol sem gyönyörűség, de Párizsban szívet marcangoló, megalázó, méltatlan szenvedés, amely a legellenállóbb idegzetet is felőrli, a legszilárdabb önérzetet is porba tapossa. A magyar eső szitál, néha zuhog, de nincs benne gonoszság és sátáni leleményesség. Elvétve szaporázza, cifrázza, mint a kissé konfidens cigány a nótát, de még akkor is csupa emberség, csupa tisztességtudás. A nagyvárosban is nyugodt és komótos maradt, a Váci utcán is nagy lomha síkságokra esik, csendes, illedelmes és kissé fásult, mint a síkságok korán elhízó vagy kiszáradó, idő előtt összetörő népe. (…) A párizsi eső csúfondáros és tébolyítóan mozgékony, ugratja, kergeti, hajszolja az utca népét, mint a legénységet a gonosz tiszt. Eláll, megered, eláll, megered, valami őrjítő, kibetűzhetetlen ritmus szerint, hol hosszú esőstráfok veszik célba a járókelőket, hol bolondos kis cseppek okvetetlenkednek.
Szerettem a nyári záport. Ahogy elmosta a port és felfrissítette a levegőt. Gyakran azt képzeltem, megszabadítja a bűntől a világot. De mivel az emberek újra és újra vétkeznek, így sokat kellene esnie az esőnek.
Sosem szerettem az esőt (…), elmos minden varázslatot.
Ha esőben nem motorozol, akkor egyáltalán nem motorozol.
Az egyik dolog, amit imádok, ha Angliában vagyok, az eső. Kinézek az ablakon, esik, sötét az ég, imádom ezt. Számomra ezek megnyugtatóan angol dolgok. Rajongok az esőért.
Ha esőért imádkozol, akkor a sárral is számolnod kell.
A legjobb dolog, amit az ember tehet ha esik, hogy hagyja esni az esőt
Az eső kegyelem, az ég földre ereszkedése, eső nélkül nem lenne élet.
Engedd, hogy az eső megcsókoljon! Engedd, hogy a fejedre hulljon, folyékony ezüst cseppjeivel! Engedd, hogy altatót énekeljen neked.
Az igaz szavak olyanok is, mint az eső: tisztára mosnak mindent.
Az eső egyetlen cseppel kezdődik.
A jó eső tudja, mikor essen.
Rohadt eső. Unott arccal
Valahová lépdelek,
Esernyőmet elé-húzom,
Ne lássák az emberek.
