Az eső sehol sem gyönyörűség, de Párizsban szívet marcangoló, megalázó, méltatlan szenvedés, amely a legellenállóbb idegzetet is felőrli, a legszilárdabb önérzetet is porba tapossa. A magyar eső szitál, néha zuhog, de nincs benne gonoszság és sátáni leleményesség. Elvétve szaporázza, cifrázza, mint a kissé konfidens cigány a nótát, de még akkor is csupa emberség, csupa tisztességtudás. A nagyvárosban is nyugodt és komótos maradt, a Váci utcán is nagy lomha síkságokra esik, csendes, illedelmes és kissé fásult, mint a síkságok korán elhízó vagy kiszáradó, idő előtt összetörő népe. (…) A párizsi eső csúfondáros és tébolyítóan mozgékony, ugratja, kergeti, hajszolja az utca népét, mint a legénységet a gonosz tiszt. Eláll, megered, eláll, megered, valami őrjítő, kibetűzhetetlen ritmus szerint, hol hosszú esőstráfok veszik célba a járókelőket, hol bolondos kis cseppek okvetetlenkednek.
Eső idézetek
Szerettem a nyári záport. Ahogy elmosta a port és felfrissítette a levegőt. Gyakran azt képzeltem, megszabadítja a bűntől a világot. De mivel az emberek újra és újra vétkeznek, így sokat kellene esnie az esőnek.
Sosem szerettem az esőt (…), elmos minden varázslatot.
Ha esőben nem motorozol, akkor egyáltalán nem motorozol.
A legjobb dolog, amit az ember tehet ha esik, hogy hagyja esni az esőt
Engedd, hogy az eső megcsókoljon! Engedd, hogy a fejedre hulljon, folyékony ezüst cseppjeivel! Engedd, hogy altatót énekeljen neked.
Az igaz szavak olyanok is, mint az eső: tisztára mosnak mindent.
Az eső egyetlen cseppel kezdődik.
Örülj, ha esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esik!
Az eső nem nekünk való hanem a gyermekeknek
ha játék után elalusznak
látják álmukban amíg szenderegnek
az eső kis lábai merre futnak.
Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei… Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket… Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba.
Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat.
Ha esik az eső, minden bevonalkázolódik: a bútorok, az arcod, az ablak, a háztető, a fák. Ha esik az eső, lecsurognak a hegyek, és odaömlenek a lábad elé.







