Egy pillanat, mit kértem, az utolsó szó jogát,
egy árva, sárga képet, a múlt időnek nyomát.
Lenne itt egy élet, mit félni kéne talán,
de nincsenek emlékek, nem volt gyerekszobám.
Hova tűnt a „hol volt, hol nem”?
A meséd felnőtt rég.
Vagy nagyon mélyen a szívedben
Vár, hogy eljátszd még.
Hóban ébred majd az ünnep,
Minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
Mint a békés nagyvilág?
Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,
Dúdolj boldog dallamot, kívánj szívből szép világot,
Kívánj békés holnapot, lásd a mosolyokon át a gyönyörű csodát,
A szívek fénylő angyalát, égen földön várnak ránk.
Kívánok neked az ablakodba fényeket,
a fényhez szép csendeket,
a csendhez tiszta vágyakat,
s a vágyhoz mindig társakat.
Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután!
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
békés karácsonyt mindenkinek!
Az ünnep csak úgy szép, ha képes vagyok szeretni még,
mert nincs karácsony, ha magam bezárom, és nem teszem ki eléd.
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár.
Angyal voltál, titkot loptál
Ördöggé, mondd, miért változtál?
Miért kellett, miért nem mondtad,
Egyszer lesz csak, nincs több holnap.
Soha nem kértem, mondd, miért adtál!
Ami nem volt, az nem fáj.
Mint eldobott kő az úton,
Mit csak játékból hajítottál,
Úgy vártam, hogy jössz majd, és újból
Megérintesz, és játszunk tovább.
Csak egy halk sóhaj száll
Szívem bársonyos partján.
Te maradsz, s te voltál,
Érted szívem úgy kalapál.
Súgj egy titkot még,
Mitől féltékeny az ég!
Míg tart az örökké,
Én csak veled lennék!
Kezeidet el nem érem már,
Nem érzem bőröd bársonyát.
Tekinteted még bennem él,
Őrzöm hamis szerelmedért.
A sors most szerelmet adna,
ideje szót fogadni,
Nézd, aki többet ígér,
annál biztosan nincs is semmi.
Hidd el végre,
csak 7 másodperc az élet,
Távol vagy, hogy ezt értsed,
Én várlak téged!
Nem figyel a szépre most senki.
A légbe szagol, és úgy meghajol
Az olajos, vérbő étek előtt,
Mintha nem is lenne halál.
Lehetek a víz, lehetek a tűz,
lehetek a szél, – ami Téged mindig űz -,
az árnyék, lehetek a fény, akkor sem értenél!
Mit ér neked a szívem,
ha így dobod csak el?
Mit ér a holnap, ha várlak,
de régen mást ölelsz?
Mindig ébredj mellettem,
Nézz rám úgy, hogy érezzem,
Nem vár több magányos éj,
És nálad lesz menedék
Minden nap új reménnyel ébred,
talán lesz egy új esély,
minden nap változhat az élet.
Ő már elfelejtené,
ő minden reggel úgy kel fel,
és indul kopogó szemmel,
hogy közben félni nem mer.
Kikerülöd ha jön szembe az utcán,
azt hiszed, mindent tudsz tán,
koszos gyerek csak rossz lehet,
csúnyán beszél, biztosan meglop,
ha hozzád ér, ezért otthagyod,
pedig csak enni kér.