Szerethetnékem volt, szaladhatnékom lett.
Dalszöveg idézetek
A kezemben egyedül a tenyerem tartom,
a tenyeremben meg a markom, ha behajtom
az meg már mindjárt egyből az öklöm.
De álmodni jó.
Lehet, hogy nem több az egész,
egy ártatlan kis illúzió,
mégis többet ér mindennél.
A szempillánkra az álommanók álomport hintenek,
már látom magam előtt, ahogy az égbe felrepítenek.
A fellegek felett veled kézen fogva szállok,
nem ébrednék fel sohasem, amíg ilyen álmot látok.
Amit megtanultam, mind hazugság,
Aki vigyázott rám, már nincs velem,
És azt kívánom, bárcsak tudnád,
Hogy mit is érezhet a védtelen!
Tudod, az első pofon a legnagyobb,
aztán a többit lassan megszokod.
Mikor gyermekfejjel homokvárat építettem én,
Csinos szökőkúttal, alagúttal szépítettem én.
Aztán jött egy bácsi, rálépett, és összedőlt a vár,
Utólag már sopánkodni kár.
A hídon állok, várok a sötétben.
Azt hittem, mostanra már itt leszel.
Semmi sem történik, csak az eső esik,
sehol egy lábnyom a földön.
Figyelek, de sehol egy hang.
Valaki mondja meg, hogyan kell élni,
Apám azt mondta, ne bánts mást,
Valaki látta, hogy bántottalak már,
Valaki látta, hogy bántottál.
Ne számíts jóra,
és nem csalódhatsz nagyot.
Attól nem vidám az életem,
hogy az arcomra mosoly fagyott.
Néha úgy érzem, feladnám,
de nem tudom;
ez nincs a véremben.
Csak egy vándor voltál
A szerelem országútján
Néha-néha vettek fel
De az igazi nem jött el.
Mégis mindig vártad
Tiéd lesz a kincs
És most úgy érzed
Gazdag vagy, pedig semmid nincs.
Üres a szó, mondhat bármit,
A szemedbe néz, s a lelked is fázik.
Szemeiben ég a tűz,
És csak néha oltja könnye el,
Ha fáj nagyon a búcsúzás.
Ha a végső percben átölel.
Mindent elviszek és mindent itt hagyok,
Sohasem voltam és sohasem vagyok,
Te álmodj engem, álmodj tovább,
Soha nem veszíthetsz el.
Nem tudni, merre visz az út, ki tudja, láthatlak-e még,
lehet, hogy holnap a szívemet eltévedt golyó tépi szét.
Sorsom akármerre mégyen,
Rólatok el nem felejtkezem,
Minden járáson-kelésen
Véletek lesz majd emlékezetem!Hajnalnak fénye, vezess az úton,
Mély, sötét éjszakán, láng, vigyél át!
Szél és felhők, távoli erdők,
Föld takarja el bús lábam nyomát.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha nem leszek,
Lesz majd más, aki rád nevet.