Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.
Barátság idézetek
Azok, akik nem törődnek a barátaikkal, rosszabbak a szemétnél.
Ha túlélsz tizenegy napot szűk helyen összezsúfolódva a barátoddal és nevetsz a végén: akkor ez valódi barátság.
Voltak igazán elkeseredett pillanatok az életemben – mint mindenkinek –, de átsegítettek rajtuk a barátaim, amikor megkérdezték: „Segíthetek valamiben?” Holott már segítettek is – csak nem tudták – azzal, hogy feltették ezt a kérdést.
Manapság ha azt mondom, „barátom”, a szó sok mindent jelenthet. Talán egykor régen még ugyanazt a fogalmat jelölte, ma bizonyosan nem. Mondhatom arra, akinél valamit szeretnék elintézni, arra, aki egy üzletben rendszeresen kiszolgál, aki ingyen beenged valahova, ahol egyébként fizetnem kéne, mondhatom akár százféle kapcsolatra, hogy a másik végén a „barátom” áll. Bárkinek mondom, meg sem lepődik, hisz neki is sok ilyen kapcsolata van: felszínes, egyetlen apró felületen érintkező, legfeljebb kölcsönös érdeken alapuló, nem több.
Van néhány szabály, amit tisztelnünk kell. A barátunk bűnét nem vágjuk a képébe, és tudni kell megbocsátani, nem csak kötelességből megmenteni. Ha pedig beszél hozzád, a szemébe nézel, hogy megígérd, többé nem hagyod el. Ha szégyelli a múltját, te nem hozod szégyenbe, ha ő nem adja el a barátságát, te sem árulod el az övét. Ha legörnyednek a vállai, nem háborgatod. Ha igaz barátra lelsz az életben, mindent megteszel, hogy kiérdemeld. Ha egyszer kinyújtja feléd a jobb kezét, azt a kezet többé nem engeded el.
Ne tüntesd fel előnyös színben magadat, mert a barátság nem hatalmaz fel arra, hogy kellemetlen dolgokat mondj bizalmasaidnak. Minél közelebbi kapcsolatba kerülsz egy emberrel, annál szükségesebbé válik a tapintat és az udvariasság.
Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az.
Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.
Gyermekkori társainknak akkor is olyan hatalmuk van lelkünk fölött, amire későbbi barát nemigen tehet szert. Ők jól ismerik gyermekkori természetünket, ami talán utóbb megváltozott, de teljesen sose tűnt el, és ők azok, akik meg tudják ítélni tetteinket, több-kevesebb biztonsággal következtetvén indítékaink becsületességére.
Mindig barátra vágytam. Kerestem valakit, aki szeret, és együtt érez velem. És lám, e néptelen tengeren megtaláltam, de sajnos csak addig, míg értékét fölismertem, s mindjárt el is veszítem őt.
Nehéz időszakaim legszörnyűbbikén ott termettek körülöttem a barátaim. Azóta ilyen esetben az első dolgom egyszerűen az, hogy segítséget kérek.
Baráttalannak lenni valóban keserves, de az emberek szíve, ha pártatlanságukat nem fékezi nyilvánvaló önérdekük, testvéri szeretettel és irgalmassággal van tele.
Mindig elveszítjük azoknak a barátságát, akik elvesztették megbecsülésünket.
A barátság nem első látásra születik, hanem felépül, ha van miből.
Az otthoni megszokott élet udvariasságát itt önzetlenséggel, kitartással és türelemmel kell helyettesíteni, így és csakis így juthat hozzá a kincset érő drágagyöngyhöz: az igaz barátsághoz. Sohase mondja azt, hogy „köszönöm”; éreztesse anélkül, hogy a száját kinyitná, és bizonyítsa, viszonozza tettekben. Vagyis szavak helyett a tett, holt betűk helyett az eleven szellem legyen szószólója.
Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.
Sok ember barátnak látszik – és nem az; sok ember nem látszik barátnak – és mégis az.
Több barátot szerez a terített asztal, mint a helyes gondolkodás.
A barát tudja, hogyan engedje el a füle mellett a mondandód java részét, hogy csak a lényegre válaszoljon!
