Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?
Mondd, szereted az állatokat,
s figyeled őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek?
Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen.
A madár nem azért énekel, mert tudja a választ. A madár azért énekel, mert van egy dala.
A háború talán csak megtorlás azokért az állatokért, amelyeket megöltünk.
Milyen bámulatra méltók a körülöttünk lévő állatvilág lakói! Még akkor is csodálatos, ha az összetett viselkedést csupán az ösztön diktálja – legyen az veleszületett vagy a genetikai öröklődés révén beprogramozott.
Amikor elfogadjuk, hogy még a kevésbé fejlett aggyal rendelkezők is éreznek fájdalmat, új megvilágításban kezdjük majd átgondolni a többi állathoz fűződő kapcsolatunkat. Nem csak alázatosak leszünk, hanem szégyenkezni is fogunk, mivel nemtörődömségünk és tudatlanságunk oly sok kegyetlenséget okozott.
Az állatokról egy másik, bölcsebb és talán rejtélyesebb elképzelésre van szükségünk. Az egyetemes természettől távol, bonyolult leleménnyel élve a civilizált ember a teremtményeket tudásának nagyítóján át vizsgálja, és így felnagyítva lát egy tollat, az egész kép pedig torzul. Atyáskodunk felettük tökéletlenségük miatt, tragikus sorsuk miatt, hogy olyan mélyen alattunk öltöttek alakot. És itt tévedünk, hatalmasat tévedünk. Mert az állat nem az ember mércéjével méretik. Egy olyan világban, ami a miénknél régibb és teljesebb, kidolgozottan és tökéletesen mozognak ők, olyan érzékekkel megáldva, amiket mi elvesztettünk, vagy sosem értünk el, olyan hangokkal élve, amiket sosem fogunk hallani. Ők nem felebarátok; ők nem beosztottak; ők más nemzetek, akik az élet és idő hálójában összeakadtak velünk, rabtársakként a Föld ragyogásában és vajúdásában.
A szelíd szamár, ha durva is a modora, mindenképpen jót akar, és kétségtelenül jobb bánásmódot érdemelne, mint szidalmat és ütleget.
Minden kutya oroszlán az otthonában.
Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.
Nincs két egyforma természetű macska a földön. Azért olyan különbözőek, hogy alaposan próbára tegyék gazdájuk idegeit.
Ha egy kutya megugatja a holdat, az vallás, amikor az idegeneket ugatja meg, az patriotizmus.
Jobban megértem magam az állatokkal, mint az emberekkel. Mert egyenesebbek, kiszámíthatóbbak.
Ha van valami, amit a keselyű mindennél jobban utál, az az üvegszem.
A halak, hála Istennek, nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük őket; ámbár sokkal nemesebbek és sokkal hasznavehetőbbek nálunk.
Ha csontot löksz a kutyának, még nem vagy jótékony. Akkor vagy jótékony, ha megosztod a csontot a kutyával, pedig magad is éppoly éhes vagy, mint a kutya.
Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.
Nem a póráz teszi a kutyát hűségessé.
