Egyszerre érzem magam részegnek és másnaposnak.
Mint a barack, körtepálinka; denatúr’ a vérben
Koholt hazug áhítat; az alkohol de nagy úr!
Életemben először fordult elő, hogy a közönség megértette a verseimet. Ez ki is józanított, úgyhogy innom kellett még.
Az alkohol azzal teszi a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, hogy átformálja az emberek hangulatát, miért is ez a „méreg” koránt sem nélkülözhető egyformán mindenki számára. A derű, akár endogén úton, akár toxikusan keletkezik, egyaránt mérsékli a gátlásokat, hatástalanítja a kritikát, s ezáltal ismét megnyit olyan örömforrásokat, amelyek addig a rájuk nehezedő gátlások elzártak. Igen tanulságos dolog megfigyelni, hogy a hangulat emelkedésével párhuzamosan mind süllyed a viccek színvonala. Az emelkedett hangulat ugyanis helyettesíti mintegy a vicceket, aminthogy a viccnek pedig arra kell törekednie, hogy helyettesítse a hangulatot, aminek folytán a máskülönben gátlás alá eső örömforrások, köztük az értelmetlenség, ismét a jogaikba léphetnek […]
Alkohol befolyása alatt a felnőtt ismét visszaváltozik gyermekké, aki örömét leli abban, hogy gondolatai a logika kényszere alól felszabadulva, szabadon folyhatnak.
Miközben ezt írom, szúnyogokkal hadakozom, igaz, az átlaghoz képest engem kevesebbszer támadnak meg. A vérem alkoholtartalmától megtorpannak, azok viszont, amelyek mégis megcsípnek, énekelve repülnek el.
Kihúztam a jobb fölső fiókot, kivettem a vodkásüveget, és tudomásul vettem egy italt.
– Vajon van olyan ember, aki megérti az alkoholistákat?
– Az alkoholisták.
Jólesett berúgni. Úgy döntöttem, hogy attól fogva mindig szívesen rúgok majd be. Mert így megszűnt létezni, ami addig nyilvánvaló volt, és arra gondoltam, hogy ha elégszer tudok elmenekülni a nyilvánvaló elől, akkor én sem leszek az.
Úgy három vagy négy napig ittam egyfolytában. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam az álláshirdetéseket. A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy ott ülök valakivel szemben egy íróasztalnál, és azt magyarázom neki, hogy alkalmas vagyok a munkára. Egészen őszintén rémületbe ejtett az élet: hogy mi mindent kell megtennie egy embernek csak hogy enni, aludni, ruházkodni tudjon. Így inkább ágyban maradtam és ittam. Mikor az ember iszik, a világ ugyan ott van körülötte, de legalább egy kis időre elengedi az ember torkát.
– Sokat írsz a könyveidben az ivásról. Szerinted neked segít az ivás az írásban?
– Nem. Én történetesen csak egy alkoholista vagyok, aki azért lett író, hogy ráérjen délben felkelni.
Ez a baj az ivással, gondoltam, ahogy egy újabb italt töltöttem magamnak. Ha valami rossz történik, iszol, hogy elfeledd; ha valami jó történik, iszol, hogy megünnepeld; és ha semmi sem történik, iszol, hogy valami történjen.
Nem kis mértékben a rendszeres, mértéktelen ivás szaporítja meg az emésztőrendszer rákjait, a hasnyálmirigy betegségeit, a szívinfarktust és sok más testi bajt is.
Meglehet, hogy nem iszok többet,
Hiába köszönget
Síma, udvarias arccal az alkohol.
Többé nem packázik énvelem!
De akarásom leölt hízóként haldokol
És agyam szúvas, megrecsegő fáján,
Vén öngyilkos a padlás gerendáján,
Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.
Én meg borral locsoltam az acidos-ekis viszkit. A hatása olyan, mint a lórúgás, de egy olyan lóé, ami szintén szed valamit.
Természetesen két holtrészeg ember elmeállapota akkor is kevés eltérést fog mutatni, ha az egyik józan állapotban normális.
– Parancsolsz teát, kapitány úr?
– Nem kérek, de azt rummal szeretném.
Láttam, hogy apám megiszik hat vodka-tonikot, ennek ellenére teljes életet él, és azt hittem, ez a normális. Azt hittem, én is ezt a szintet fogom hozni. De bujkált valami a lelkem mélyén, a génjeimben, egy hátborzongató, sötét szörnyeteg, valami, ami apámból hiányzott, és csak egy évtized múlva tudtuk meg, mi az. Alkoholizmus, függőség, hívjátok, aminek akarjátok, nekem csak egyszerűen Rettenet.
Rendes ember csak hajnalban iszik pálinkát.
Nesze, ebbül a jó pálinkábul – egy-két korty, s az ember mindjárt másképp lát mindent.