Önmagunk kezeléséhez szükség van az alázatra és a helyes mértékre.
Az ember az iránt alázatos, amit szeret.
Az alázat volt az egyetlen tulajdonság, amely belőled hiányzott, márpedig épp ez a tulajdonság alkot vagy nagy szentet, vagy nagy embert.
Az igazán alázatos ember nem görnyed kisebbre önmagánál, hanem felegyenesedve odaáll egy magasabb mellé, aki mellett meglátszik nagyságának valódi kicsinysége.
Az alázat igen különös dolog. Amint úgy gondoljuk, hogy elértük, abban a pillanatban elveszítjük.
Az igaz alázatos minden teremtménnyel együtt érez és mindeniknek ismeri s tiszteli erényeit. S mert semmit és senkit nem becsmérel le, érzi, hogy mindeniknek megvan a maga rejtett értéke. Semmi és senki sincs, ami vagy aki ne volna szükséges e világon. Minden léleknek megvan a maga becse, a maga méze, melyet másban meg nem találni, épp ezért mindenki szeretetre érdemes.
Az igazi alázat nem az, hogy rossz véleménnyel vagyunk magunkról, hanem az, hogy pontosan látjuk magunkat.
Az igazi alázat lemondani azokról a dolgokról, amelyek a legdrágábbak nekünk.
Csak az tudja elhordozni akár a kicsi, akár a nagy terheket, aki alázatos.
Alázat, alázat, alázat, azt hiszem, ez a felkent művész szolgálatának mára már elfelejtett alfája és ómegája.
A nagy focistákat nem a technikájuk, hanem az alázat teszi naggyá!





