A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent, és elindul a kalandja után, amelyről annyit álmodott.
Paulo Coelho
1947. aug. 24. -
brazil író, az ENSZ békenagykövete
Különben sem érdemes már azon gondolkodni, mi történhet: már megtettem az első lépést, végig kell mennem.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték.
Olykor megtörténik, hogy aki addig a harcos oldalán harcolt, egyszer csak az ellenségévé válik. A harcos első reakciója a gyűlölet, de tudja, hogy a vak katona veszít a csatában. Ezért inkább az együtt töltött kellemes időszakra gondol, s próbálja megérteni, mi vihette egykori szövetségesét erre a hirtelen döntésre, s vajon milyen keserűségek gyülemlettek fel a lelkében. Keresi az okát, hogy társa miért tett le közös szándékukról. Senki sem egészen jó vagy rossz. A fény harcosa erre gondol, amikor látja, hogy új ellenségre tett szert.
A háborúban azé a győzelem, aki meg tudja lepni az ellenségét.
Ha elég erős vagy, ne szégyelld gyengének mutatni magad: ha így teszel, ellenséged felhagy az óvatossággal, és idő előtt támadásba lendül.
Ne szégyellj elállni a harctól, ha úgy látod, hogy az ellenfeled erősebb nálad: nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút.
Hitesd el az ellenségeddel, hogy nem kapsz érte nagy jutalmat, ha megtámadod: ezzel lelohasztod a lelkesedését.
Hallgasd a szívverésed, kövesd a gondolataidat, amiket nem tudsz irányítani, és uralkodj a kényszeren.
Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.
Az emberek inkább a visszaérkezésről álmodnak, nem pedig az elindulásról. Te pedig egyszer visszajöhetsz majd. Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte.
Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.
Új boszorkányüldözés veszi kezdetét. Ezúttal nem tűzzel és vassal, hanem gúnnyal és elnyomással. Jaj annak, aki véletlenül fölfedez magában valamilyen különleges képességet, és erről beszélni merészel másoknak! Még a családtagok is – a férj, a feleség, az apa vagy a gyermek, mindegy -, ahelyett, hogy büszkék lennének rá, megtiltják, hogy szóba hozza a témát, mert félnek, hogy a család nevetség tárgya lesz.
Az, aki csak a fényt keresi és közben kitér a felelősség alól, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul.
Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.
Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.
A valóságban a dolgok gyakran még sokkal abszurdabbak, mint a könyvekben.
Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot.
Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.