Az ólombetűs szedéssel készült első könyvem illatát nem lehet elfelejteni.
Furcsának tartom akkori viselkedésemet, mert az utcánkban a velem egykorú lányokat hat-nyolc éves koromig nem tekintettem játszótársnak, csúnyán csúfoltam őket, ahogy a többi fiú barátom. „Lányok, lányok, földi boszorkányok, föld alatt laknak, szart szopogatnak” mondókával kergettük szét a tőlünk külön játszó lányokat. Rosszak voltunk, igencsak megkésve bocsánatukat kérem.
Megvizsgáltam, hogy a definíciók, tételek megértését, a változóik közötti kapcsolatot hogyan tudom példával, értelmező rajzzal elősegíteni. Az érthető matematikai előadás módszerének kidolgozásához új példákat alkottam. Eben az időszakban nem az elméleti matematika területén végeztem kutatómunkát, hanem azt kerestem, hogy mire van szükség a tudás átadója és befogadója közötti eredményes együttműködéshez.
Harmadik évben a kísérleti fizikai ábrándozásomat befejeztem, fizika helyett a matematikára szántam több időt, mivel úgy gondoltam, hogy azt bármilyen helyzetben művelhetem, elegendő hozzá egy darab papír és grafitceruza.
Aki a szakmáját szereti, alkotni is szeret. A számítástechnika alkalmazásával foglalkozók is mindig többre akarták használni a számítógépet, mint amire a gyártók készítették.
Az ax^3+bx^2+cx+d=0, x∈C, a,b,c,d∈R, a≠0 általános egyismeretlenes harmadfokú egyenlet megoldóképlete Geronimo Cardano (1501-1576) nevéhez fűződik, bár Niccolo Tartaglia (kb 1500-1557) ismertette meg Cardanüval a formulát, azzal a kikötéssel, hogy azt titokban fogja tartani. Cardano azonban nem tett eleget Tartaglia kérésének és 1545-ben közzétette a formulát könyvében, s így az Cardano képlete néven vált ismertté.
A polgári iskola könyvtárát szombaton délután használhattuk, könyveket kölcsönözhettünk. Első alkalommal elcsodálkoztam a plafonig beépített könyvespolcokat látva. Felgyorsult szívdobogással, szinte kapkodva vettem le egymás után a szép kötésű könyveket.
Általában sikerült megszerettetnem a matematikát, és hallgatóimban az oktató-nevelő munka iránt is érdeklődést tudtam felkelteni. Volt hallgatóim és matematikakönyveim használói közül sokan ma is egyetemi oktatók, többen akadémikusok.
Polgári iskolás koromban 10 fillért kaptam naponta uzsonnára, ami két, mákkal vagy sóval megszórt kifli ára volt, amelyet a polgári iskola kapujában egy idős néni árult. Kiflik helyett az első regényt 10 fillérért megvettem, majd a trafikos nénivel megállapodtunk, hogy ha olvasás után gyűrődés nélkül visszaviszem, 5 fillért beszámít az újabb regénynél. Ha megspóroltam 50-60 fillért, akkor a Kis Pista bácsi antikváriumában már tarzanos és indiános köteteket tudtam venni. A megvásárolt könyveket az ingem alá rejtve vittem haza, hogy ne kelljen hallgatnom apám rosszallását.
A bizonytalan háborús hangulat „ma még élünk, holnap talán nem” szemléletmódot, gátlástalan, felelősség nélküli tulajdonságot kezdett belénk nevelni. Úgy éreztük, mindent megtehetünk, „lesz, ami lesz”, a következményekkel nem törődtünk. Forradalomra készülő ifjúsággá váltunk.
A bába kivitt az udvarra, megmutatott a napnak, és azt mondta, hogy ilyen napsütéses legyen az egész élete ennek a lánynak várt fiúnak. Ha most, életem kilencvenedik esztendejében visszagondolok erre, kijelenthetem, hogy a bábaasszony kívánsága – kisebb felhőktől eltekintve – végigkísért életem útján.
Nem múlik el nap olvasás nélkül. A klasszikusok újraolvasása és a kortárs írók műveinek megismerése természetes, elmaradhatatlan esti elfoglaltságom.
A tehetség születik. Idő kell ahhoz, hogy valaki tehetségének tudatára ébredjen és tudatosan pallérozza azt.
A matematika új anyagát nem elmondani, hanem megtanítani akartam.
Nem engedhető meg, hogy egy nyelv holt nyelvvé váljék pusztán politikai érdekviszonyok miatt.
Kenyerem javát még mindig eszem,
az évek múlását észre sem veszem.
Ha van asszonya, egészsége s bora,
semmit sem számít az ember kora.