A létezés lehet gyönyörű, de lehet ocsmány is. És ez rajtad áll.
Mindennap pusztítjuk önmagunkat. Kiretusáljuk a hibáinkat, átszerkesztjük amit utálunk magunkban és módosítjuk, amit mások gyűlölhetnek. Rendezzük az identitásunkat…megfaragjuk, leszűrjük.
Az egész élet csak esés. Mi más lehetne? Végig a sötétben kell tapogatóznunk. Nem tudunk felállni, botladozunk. Jó irányba kell botladoznunk, így juthatunk előre.
Csupa elit csoport. A céljuk, hogy irányítsanak. Dílerek, akik rászoktatják az embereket a reményre. A követőik meg gyenge drogfüggők, kell nekik a sok lószar, az termeli a tudatlanság dopaminját. Függők, és félnek az igazságtól, hogy a rend illúzió, akárcsak a hatalom. Hogy egyik vallás sem több, élősködő agyféregnél. Megosztanak minket, mert így a markukban tarthatnak.
Miért küzdünk olyan keményen, hogy elfedjük, kik vagyunk? Vagy éppen akkor vagyunk önmagunk, amikor felöltjük az álarcot?
Mindig vannak határidők, mindig ketyeg valahol egy óra. Ezért fontos, hogy jól osszuk be az időt.
Az életünk úgyis csak egy villanás a világegyetem szemében.
A legtöbb embert könnyű megfejteni. Ha meghallgatjuk őket, ha figyelünk, a gyengeségeik neontáblaként villognak a homlokukon.
Mindennap változtatunk a világon, de ahhoz, hogy a változásnak jelentősége is legyen, több időre van szükség, mint amennyink van.
Honnan tudjuk, hogy mi irányítunk? Hogy nem csak simán a legjobbat hozzuk ki abból, ami jön és ez minden? Hogy nem két szar opció közül kell folyton választanunk?
Akkor fordulunk az erőszakhoz, amikor elakad a kommunikáció.
Döntések…Talán Mr. Robot mondta jól. Ekörül forog minden. Az igenek és nemek körül. De mi döntünk róluk, vagy pedig ők rólunk?