Nem elemzem agyon a szerepeimet. Egyszerűen csak megkeresem, hogy mi az bennem, amit használni tudok a feladathoz. És előre érzem, hogy melyik pillanatban fogunk valami nagyszerűt alkotni. Ez általában élesben, a színpadon történik, »benne a pillanatban«, ahogy a színiiskolában mondtuk.
Anyám volt a mentorom. Azt mondta, bármit megtehetsz, ha igazán elhatározod magad! Ha lusta vagy, akkor elbuksz. De ha tényleg elhatározod és megküzdesz érte, akkor bármit elérhetsz!
Szerencsésnek érzem magam az életemmel. Meg aztán vannak barátaim, akik már nem élnek, úgyhogy miért panaszkodnék az öregedés miatt?
Nálad idősebbet könnyebb eljátszani, mint fiatalabbat. A kort föl lehet ölteni magadra, de levetkőzni nem tudod.
Tudod mitől leszel erős? A dühöngő bizonytalanságtól. A gyengeségedből meríted a legtöbb erőt.
Csak olyan filmbe vágok bele, amiről azt tartom, hogy hozzátesz valamit a világhoz. A Kétely és a Mamma Mia! mindenképpen ilyen volt.
Tisztán emlékszem a napra, amikor Barbara Walters történelmet írt. Ő volt az első nő, aki fő műsoridőben sugárzott híradót vezethetett, és a műsorvezető társa azonnal felmondott, mert megalázó volt számára, hogy egy nőt raktak mellé. És ez nem is volt olyan régen!
Akárhányszor eljátszom egy új szerepet, tudom, hogy páran majd azt mondják, hogy „hát, ez most nem volt valami jó”. Nézem az interneten, és azt írják, hogy ezt most elszúrtam. Mások pedig megértik, hogy mit akartam átadni egy adott alakítással. Nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért jobb csak arra gondolni, hogy az édesanyád kedvéért csinálod.
Számomra a kemény munka: játék. Szerencsés vagyok, hogy ez a munkám. Ha kolbászt tömnék egy gyárban, akkor nem lenne az a kiváltságom, hogy más emberek bőrébe bújhatok, és elképzelhetem, hogy milyen lehet az életük. Nagyon hálás vagyok ezért, és nem tartom fáradságos feladatnak.
A legnagyobb felelősség valós személyeket játszani. Olyankor úgy érzem, hogy én felelek az életükért, az érzéseikért. De ha a semmiből alkotok egy figurát, akkor sosem félek.