Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.
Kodály Zoltán
1882. december 16. - 1967. március 6.
zeneszerző és népzenekutató
A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet.
Csonka ember az, és üres az élete – bármily gazdag külsőleg -, ha nincs érzéke a művészetekhez.
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.
A legszebb zenét is hiába, vagyis csak a külföldnek írjuk, ha nem hozzuk előbb a magunk népét olyan karba, hogy meg is értse, amit írunk.
Művet megérteni lehet anélkül, hogy ismernénk szerzőjét, de embert művei nélkül nem, hiszen beléjük tette le énje jobbik részét.
Ne takaróddzunk (…) a szegénységgel, ha mulasztásainkat vagy fogyatékosságainkat akarjuk menteni. A tanulás jogát senki sem veheti el a legszegényebbtől sem. Éltek is vele, szerencsénkre, mindenkor. Nem csak a zenében: a tudás, művészet minden ágában a legnagyobb lángelmék mondhatták el magukról: „szüleim szegények voltak”.
Van ám a szegénységnek sok előnye. Lelki: az az erő, szorgalom, akarat, ami nélkül nagyot nem mívelhetünk, ritkán van meg jólétben felnőtt gyermekben. Neki nincs miért küzdeni, mindent készen kap anélkül is. Testi: az egyszerű, szűkös táplálkozás hasznosabb a testnek, mint a gazdagok bő, kényes, válogatós étrendje.
Szegénységgel (…) senki se mentegesse fiatalkori mulasztását vagy érzéketlenségét.
Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gyakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős vagy gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát, amint anyagtól, hangszertől függetlenül száll belénk és belőlünk másokba. Csak akkor tudunk majd hangszert is úgy megszólaltatni, hogy valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok. Különben csak gépiesen zakatol a kezünk alatt egy készülék, de zenét nem terem.
Tizenöt éven alul mindenki tehetségesebb, mint azon felül: csak a kivételes géniuszok fejlődnek mindig tovább.
Csak cél és eszköz legyen összhangban, ha ég a lélek tüze, mindig elérhető a művészi tökéletesség. Enélkül a legnagyobb virtuózkészség is csak hideg gépezet.
A tiszta lelkesedés, naiv ösztön, ami felnőtt művésznél ritka adomány: minden egészséges gyermekben megvan.
A rossz ízlés rohamosan terjed. Ez a művészetben nem olyan ártatlan dolog, mint teszem az öltözködésben. Aki ízlés nélkül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti. De a művészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekművekkel való érintkezéstől s így a belőlük áradó éltető fluidumtól, amely nélkül a lélek sorvad, összezsugorodik, s az ember egész lénye sajátos bélyeget kap.
Még nagyobb műveltségű köreinkben is gyakran kínosan kiütközik a zenei tájékozatlanság. Fejlett irodalmi, képzőművészeti műveltséggel zenei infantilizmus jár együtt, s akik jobb kézzel a jóért küzdenek, bal kézzel, a zenében: ponyvairodalmat pártolnak.
Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.
Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése. Aki másként vélekedik, annyit el kell ismernie, hogy az első benyomások a legmaradandóbbak, már amit hatéves koráig hall a gyermek, sem irtható ki belőle később.
Ha az anya alkoholista, ez rányomja bélyegét a gyermekre. Ha pedig zenei alkoholista – így nevezném, aki csak rossz, selejtes zenével él -, okvetlenül meglátszik a gyermeken.