Ahol a holokauszt elleni tiltakozás természetes ösztönét elfojtják – lehetetlen bűnöst kiáltani és gyógyírt találni ekkora traumára –, ott a görög drámáknál (legalábbis számunkra) sokkal erőteljesebb tragédia bontakozik ki: a demokrácia realisztikus, bensőséges és ezerfeleképpen izgalmas tragédiája, amelyben Istent keresztre feszítik, és a rettenetes sors nem csak a királyi palotákat sújtja, hanem minden hétköznapi ember otthonát, és mély barázdát rajzol minden meggyötört emberi arcra. Nincs többé a mennyország, az eljövendó üdvösség, a megszolgált jutalom ígérete, ami könnyítene a keserűen magasztos sorson; csak a totális sötétség van, a be nem teljesedett élet üressége, amely elnyeli, nyomtalanul bekebelezi a születése pillanatában bukásra ítélt emberi életet.